Aranymánia és ami mögötte van – mi kell a 10 000 dolláros árfolyamhoz?
200 segments
Sziasztok! A mostani videóban aranyozni,
ezüstözni fogunk. Az ezüst az majd a
következő videóban csúszik át. Ugye
amikor egy olyan ember is a témával
foglalkozik, aki az árúzsdei termékeket,
fémeket hagyományosan nem szereti, mint
én, hát akkor sejtheted, hogy egy kicsit
azért túl van liegve a dolog. Ugye
amikor mindenki ugyanarról beszél, akkor
az ugye azért figyelmeztető jel. Aagy
itt az esetünkben egy új szuperciklus
elején vagyunk. Hát mindjárt
megbeszéljük. Ugye arany, ezüst,
piszkosú sokat repült az elmúlt
hónapokban. Aztán most a múlt héten egy
bazi nagyot korrigál, tehát ez egy
normális árfolyam mozgás, és a fő
sztorin semmit nem változtat. Az egész
arany ezüstőrület mögött az van
lényegében, hogy a befektetők elkezdtek
tartani a hosszú lejáratú
állampapíroktól, elsősorban a magas
államadósságok miatt. Attól is félnek,
hogy esetleg pénznyomtatással, magasabb
inflációval akarnak kikecmöregni az
országok ebből az adósságcsapdából. Hát
ezekről már sokat beszéltük. Itt nem
hiperinflációra kell gondolni, de ha évi
átlagos 2%-os infláció van, akkor 36 év
kell, mire a pénzed vásárlóértéke
elveszti a felét. 3%-os inflációmál ez
csak 24 év. Valami ilyesmi járhat némely
politikusok fejébe. Na nem nálunk, mert
hát nálunk ugye 4,4% volt a 2025-ös
átlagos infláció. Persze van, aki
szerint ez már a vég kezdete, például
Redá mond ilyeneket, hogy a mostani
monetáris rendszerünknek vége úgy, ahogy
megszoktuk, geopolitikai feszültségek
miatt korlátozottabb tőkemozgásra és
magasabb inflációra számíthatunk. És
ezek mint az aranynak kedveznek. Ez
messze nem csak a dollárról szól.
Nagy-britannia, EU, Japán, Kína
mindadósságproblémákkal küzködnek.
Japán, német amerikai 10 éves
kötvényhozamok mind emelkednek. Hiába
vágott kamatokat az Európai Központi
Bank és a Fed is. És közben repül az
arany az égbe, amit úgy is meg lehet
fogalmazni, hogy az aranyelkedés annak a
fokmérője, hogy mennyire nem bíznak a
jegybankárokba a befektetők. A kérdés,
hogy visszajöhet-e a bizalom. Ezzel
szemben, hogy az arany túl van húzva,
felfelé álláspontot is megvilágítsuk. Ha
a dollár pénzmennyiséghez mérjük az
arany árfolyamát, akkor magasabban
vagyunk, mint a 70-es évek végén. Hát
akkoriban magas inflációval küzdöttek,
és akkor is sokan temették a dollárt. De
aztán jött régen, meg a régen Omix,
amikor adót csökkentettek, szabályzót
csökkentettek, a kormányzati kiadásokra
figyeltek, és ezzel együtt kordába
tartották az inflációt. Sok tekintetben
hát Trump is valami hasonlón dolgozik.
Az adócsökkentés, szabályozócsökkentés
meg a vállalati befektetéseket támogató
politika, azok biztosan megvannak. Tehát
a dollárt végleg eltemetni szerintem
korai. Sőt a mostani pénzügyi
rendszerünket sem fenyegeti egyelőre
semmi összeomlás. Ezek így nem gyorsan
szoktak bekövetkezni. Persze ettől még
simán folytatódhat a tőke mozgása az
aranyba, de amikor kórusba kiabálja
mindenki, hogy 10000 dollár lesz az
arany, akkor nekem ez inkább azt
jelenti, hogy nem úgy lesz meg nem
akkor, ahogy a többség várja.
Mindenesetre az erős részvénypiac és a
szágódó arany az ilyen érdekes kombó.
Ritkán szoktunk ilyet együtt látni.
Persze érdemes feltenni a kérdést, hogy
miért pont ez a nyűves arany. A válasz
az, hogy már több ezer éve bizonyított,
a mennyiségét nem könnyű növelni. A
mennyiség ugyan folyamatosan nő, de az
igény is nő iránta folyamatosan is,
lényegében az egy főre jutó
aranymennyiség a stabil. De itt nincs
ugye kesermelő képesség, mint egy
részvénynél vagy egy kötvénynél. Ezt nem
tudod az aranyat beértékelni, hogy
mennyit ér. Megveszed és várod, hogy
egyszer majd valaki többet ad érte. Csak
azért, mert hogy ez így régóta így
működik. Lényegében ez a hit adja minden
fiat pénz erejét is. Oké, azt én vágom,
hogy az arany mennyiségét nehezebben
tudod növelni, mint a dollárét vagy az
euróét. De ilyen erővel miért nem a
Bitcoin vagy az Ether vagy a Solana?
Hogy őszinte legyek, én inkább vennék
bitcoint most magamnak, mint aranyat. Az
én portfóliómban Bitcoin van, nem sok
3-4% arany nincs, és nem is lesz. Oké,
van egy kis berigolt aranybányász
részvényem még 2020-ba vettem, amikor a
Fed elkezdett pénzt nyomtatni, és
gondoltam, hogy ezek wcpírt fognak
csinálni a dollárból, és akkor emelkedni
fog az arany. Hát végül is csak öt évet
kellett rá várni, de ami a lényeget, az
arany szárnyalását illeti, hát a
kereslet az kétségkívül érkült iránta.
Már tudjátok, nem az én vételeim
hajtották föl az árfolyamot. Ugye a
2022-es ukrán háború után az orosz
dolláros eszközök befagyasztását nem
tett jót a dollárnak. Több ország
jegybankja gyorsította az aranyvásárlást
élőkön Kínával. Bár 2025-ben a lengyelek
voltak a legnagyobb vásárlók. A kínai
aranytartalék még mindig nincsen benne a
top ötben. Sokan azt mondják, hogy több
is van nekik, mint amit bevallanak. Itt
különben a Londonból Kínába tartó
aranyszállítmányokat látod a kisebb
sötét hasában, amit a jegybank saját
vásárlásként elismer. Bár az
kétségtelen, hogy a kínai lakosság is
zsákolja az aranyat. Ők ugye nem
vehetnek amerikai európai részvényeket,
nekik a lejtől lévő ingatlanpiac, a
kínai tőzsde, és ez aranymarad
lényegében. Nagy aranyvásárló lett
2025-ben a teter. Egyrészül ugye a teter
goldba áramott, vagy 2 milliárd dollár.
Ebből fizikai aranyat vettek, állítólag
svájci trezorban őzik őket, valamint a
teter is vásárolt aranyat, ami nekem
kicsit furcsa. Ugye nekik dollárt, rövid
leátú állampapírt kéne a stable coin
mögött tartani. Hát ők ezt egy kicsit
így lazábban értelmezik. Nem véletlenül
minősítotte le őket az SNP. Úgy tűnik,
hogy a Circle az, aki megfelel az
amerikai elvárásoknak, és majd
uszetelnek vele az amerikai bankok, a
Viza meg a Mastercard, ugye a Circle New
York Kihelye, a Teter meg a világ többi
részére fókuszál. Sok helyen inkább ugye
dollárba tartják a pénzt, mint a helyi
devizába. Hát erre egyszerű megoldás a
tete. Aztán persze mindenféle rövidtávú
spekuláns hát ráugrott az aranyra
1000errel. Arany ETF-ekbe is áramlott a
pénz, így ők is vevőként jelentek meg a
fizikai aranypiacon. Meg igaz az is,
hogy az amerikai intézményi szereplők
portfóliójában mindösszesen 1,7% az
arany, miközben Rayio 10-15%-ot tart
indokoltnak. Ha sokan azonosulnak ezzel
a gondolattal, hát az folyamatosan
vételi nyomást eredményez az
aranypiacán. Az arany ellen a dollár
mellett szól, hogy az új Fed kormányzó
jelölt, Kevin Wars, ugye, akit Trump
jelölt, az eddigi munkásság alapján
inkább ilyen kamatemelős ember, valamint
a felduzzat fed állampapírállományt is
tovább csökkenteni, ami szembe megy
azért kicsit rám terveivel, de az
biztos, hogy a függetlenségét elvesztő
Fed az most így messzebb került. részé
egy fedelnök az így nem fogja
megváltoztatni a világot. Hogyha a
grafikont nézzük, az általa minimálisan
elvárt korrekció éppen megvolt. A trend
az emelkedő egy aktív kereskedő a napos
grafikon inkább vételi pontot keresgél.
Hogyan tudsz aranyba fektetni? Hát ott a
fizikai arany az a világ végét váróknak
való. Van egy csomó aranyf és persze
aranybányász részvények is vannak. Ezek
még egy kis osztalékot is fizetnek. Hát
vételi ponton nálam egyik sincsen, de ha
az arany tovább megy, hát akkor jó
eséllyel ezek is. De ha esik, ha fúj, az
én szememben a részvénypiac mindig
szebben csillog az aranynál, sőt még a
Bitcoin is. Na, ennyi félt a mostani
videóban. Köszönöm szépen a figyelmet.
Ha tetszett, segítséged volt, lájk,
feliratkozás, megosztás. Én meg az
aranyvásárlók várjuk a kommenteket és a
következő videóban az ezüsttel
folytatjuk. Sziasztok! M.
Ask follow-up questions or revisit key timestamps.
A videó az arany jelenlegi árfolyam-emelkedését, annak mozgatórugóit és jövőbeli kilátásait tárgyalja. A kommentátor felhívja a figyelmet az arany iránti széleskörű érdeklődésre, ami egy új szuperciklust vagy a piac esetleges túlfűtöttségét jelezheti. Az emelkedés fő okai között szerepel a befektetők félelme a hosszú lejáratú államkötvényektől a magas államadósságok, a pénznyomtatás és az infláció növekedésének lehetősége miatt, továbbá a geopolitikai feszültségek. Említésre kerül Ray Dalio nézete is a jelenlegi monetáris rendszer végéről. Ellenérvként felmerül, hogy az arany túlértékelt lehet a dollár pénzmennyiségéhez viszonyítva, és történelmi példák is vannak a dollár fellendülésére magas inflációs időszakok után. A kommentátor az aranyat más eszközökkel, például a Bitcoinnal is összehasonlítja, személyes preferenciáját ez utóbbi felé mutatva. Az arany iránti keresletet a jegybankok vásárlásai (különösen az orosz dolláreszközök befagyasztása után), a kínai lakosság, a Tether befektetései, a spekulánsok és az intézményi befektetők alacsony aranyallokációja is táplálják. Végül, az arany történelmi szerepe ellenére, a kommentátor személy szerint vonzóbbnak tartja a részvényeket és a Bitcoint.
Videos recently processed by our community