Bármennyire is szeretjük, vagy nem

szeretjük, a pénz határoz meg mindent.

Amelyik országnak van pénze, amelyik

ország képes volt egy olyan felettségi

ugrást létrehozni, vagy megvalósítani,

hogy gazdagország legyen. Utána el tudja

el tudta dönteni, hogy ezt a pénzt mire

használja. Semmi szükségünk arra, hogy

újabb és újabb külföldi vállalatok

jöjjenek ide. Hatalmasok, amik elszívják

a munkaerőt a magyar kis és

középvállatokra. Erre nincsen

szükségünk. Ezzel valójában a mi csap a

mi vállalatainkat csendesen megfolytjuk.

Erre semmi szüksége az országnak. Szabad

világgazdaság, ami 2000, hát igazából

2018-ig, de formálisan 2022-ig

jellemezte a világot, annak vége.

[Zene]

Sziasztok! Ez a Magyarország jövői

időben a Telex új szakpolitikákkal

foglalkozó műsora. Én Bánáti Anna

vagyok. Ebben a műsorban olyan témákat

fogunk körüljárni, mintogy hogyan

legyünk gazdagabb, fenntarthatóbb vagy

éppen egészségesebb nemzet. A mai

adásban az első vendégünk Orbán

Krisztián közgazdász lesz, akivel a

témánk a magyar gazdaság fő problémái.

Utána Boros Tamással és Filipov Gáborral

az Egyensúly Intézet vezetőjével

beszélgetünk majd a lehetséges

megoldásokról. Mielőtt elkezdenénk az

adást, arra kérnénk titeket, hogy

iratkozzatok fel a csatornánkra, és ha

tehetitek, akkor támogassátok a Telexet.

Köszönjük, hogy elfogadta a meghívást.

>> Köszönöm a meghívást.

>> Kezdjük egy pillanatképpen, hogy milyen

állapotban van most a magyar gazdaság

így 2025 őszén.

>> Hát ugye egyik oldalról van az a rész,

amit mindannyian érzékelünk. Három éve

recesszió közeli helyzet. Gyakorlatilag

nincsen növekedés. Ö van egy az elmúlt

10 évhez képest magasnak tekinthető

infláció.

Azt gondolom, hogy az emberek inflációs

érzékelése

az az meglehetősen magas, ami miatt

aztán van egy általános olyan érzés,

hogy nem mennek jó irányba a dolgok.

És talán ami, hogyha egy kicsit távolabb

lépünk, ami igazán fontos, az az, hogy

az egyáltalán nem világos, hogy innen

hova, tovább.

Tehát, hogy hogyan fog tudni a magyar

gazdaság bármilyen szinten is felzárkóni

arról a pontról, ahol most van. Azt is

mondhatom, hogy a jelenlegi tudásunk

szerint a felzárkózásunk megrekedt. És

mi ennek az oka, hogy megrekedt?

Alapvetően arról van szó, hogy

megtörtént az Magyarországgal, amelyik

ami ami megtörtént már megannyi felfelé

törekvő országgal az elmúlt 75 évben

belesétáltunk az úgynevezett közepes

jövedelem csapdájába. És a közepes

jövedelem csapdája az bizony egy csapda,

ami azt jelenti, hogy onnan fölfele

menni nagyon-nagyon nehéz, és rendkívül

kevés országnak sikerült az elmúlt 75

évben. Tehát benne vagyunk egy olyan

problémahalmazban,

amelyik az elmúlt 30 év gazdasági

működési modelljének többé-kevésbé,

ha nem is a végét jelenti, de annak a

növekedési potenciáljának a végét

jelenti.

>> De ez csak Magyarországra igaz, vagy úgy

általánosságban a régióra, Európára?

Tehát mi okozta ezt a ezt a évtizedes

kifulladást?

A maga a kifulladás az a az a magyar

modellnek a természetes következménye.

Hogyha nagyon leegyszerűsítve akarok

fogalmazni, Magyarország az elmúlt 30

évben extenzíven növekedett.

Ahhoz, hogy innen tovább lépjünk, ahhoz

egyfajta intenzív növekedésre lenne

szükség. egy jobban tudásalapú

növekedésre lenne szükség, egy olyan

növekedésre, ami nem arról szól, hogy

másokkal harcolunk azért, hogy nálunk

legyen a legalacsonyabb költség. Ez maga

a magyar probléma. Ezzel a problémával

természetesen a velünk együtt induló

csehek, szlovákok és lengyelek is

valamilyen szem szinten szembenéznek,

csak a csehek és a lengyelek az elmúlt

15 évben csináltak dolgokat, amik miatt

sokkal jobb esélyük van, hogy ebből a

csapdából kitörjenek.

Emellett történik valami Európával is.

Az egész európai gazdaság szerkezete az

elmúlt 30 évhez képest óriási

átalakulásban van. Ebből a szempontból

egy kicsit csapás ez Magyarország

számára, de egyben elméletileg egy

lehetőség is lehetne, ha felkészültünk

volna rá.

>> Akkor tehát alapvetően arról van szó,

hogy van egy ilyen évtizedes modell, ami

most kifulladni látszik. Mi okozta azt,

hogy Magyarország nincsen felkészülve

erre?

>> Hú! Hát na ez a történetnek a nagyon

hosszú része. A tehát amikor azt

mondjuk, hogy de egy kis visszalépést az

érénnyel a tehát amikor azt mondjuk,

hogy ki fullad, akkor arról van szó,

hogy ugye Magyarország alapvetően úgy

nőtt, hogy egyre több külföldi tőke jött

az országban, ahhoz egyre több munkaerőt

sikerült mobilizálni. Egyébként ez az

elmúlt 15 év gazdaságpolitikájának a

legnagyobb eredménye, hogy sokkal-sokkal

több ember dolgozik, mint dolgozott

2010-ben. Tehát sikerült mobilizálni

nagy, nagy nag nagy számú munkaerőt.

Emellett ugye jött be rengeteg külföldi

tőke, és a kettő kombinációjaképpen

Magyarország kibocsátása növekedett. Na

most az a helyzet, hogy annál több tőke,

mint amennyi bejött Magyarországra

2010 és 2020 között éves átlagban, nem

nagyon képzelhető el, hogy ennél több

jöjjön, arról nem is beszélve, hogy

sokkal kevesebb jön. A tehát van egy

ilyen része. A másik meg, hogy most már

olyan magas az úgynevezett aktivitási

ráta, az az, hogy a munk munkaképes korú

népesség hány százaléka dolgozik, hogy

ahhoz képest már csak egészen marginális

pici növekedést lehet elképzelni. Tehát

az, ami miatt eddig nőttünk, az nem

nagyon működhet tovább. És ilyenkor

szokott az lenni, hogy persze, hát akkor

ezeket a dolgokat hatékonyabban kell

tudni kombinálni.

Hogyan?

Hogy lehet hatékonyabban kombinálni?

Ugye jönnek okos közgazdászok és azt

mondják, hogy növelni kell a

termelékenységet.

Hogyan? Ez körülbelül olyan, mintogyha

azt mondom egy zenekarnak, hogy jobban

kell zenélni. Tehát hogy Isten igazából

innentől kezdve bonyolult a kérdés. És

ezért sikerült ez ennyire kevés

országnak? Mitől tud ugyan ugyanazok a

vállalatok? minél tud mitől tudnak

sokkalokkal hatékonyabban, magasabb

profittal dolgozni, satöbbi, satöbbi.

Na, erre a kérdésre a válasz nagyon

bonyolult,

és egy kicsit meg kell értenünk, hogy

hogy néz ki általában egy iparágnak a

szerkezete. És ez úgy néz ki, hogy egy

iparágnak van egy úgynevezett

értéklánca, amiben mindenfajta

beszállítók vannak, és az értékláncnak

van néhány

domináns vállalata. Például az

autóiparban a nagy német autóipari cégek

mindenfajta beszállítóik vannak, és a

domináns játékosok döntik el, hogy kik

szállítanak be. De ezáltal a domináns

játékosok arról is dönthetnek, hogy hol

mennyi profit csapódik le. A sok

beszállító, a sok magyar beszállító

versenyzett azért, hogy ők legyenek a

legolcsóbbak, de amiatt, hogy

legolcsóbbak lettek, nem lett nagyobb a

profitjuk, hanem egyszerűen megkapták a

jogot, hogy beszállítsanak nagyon

olcsón. Az olcsóságukból fakadó extra

profit az itt csapódott le a német

autógyártónál, azért, mert ők

kontrollálták ezt az értékláncot. Na

most a kérdés az, hogy a magyar

vállalatok hogyan tudnak a

költségversenyző

pozícióból

fellépni oda, hogy fontosak legyenek

ahhoz eléggé a az értékláncot

kontrolláló vállalatok számára, hogy ne

csak költségalapon kelljen versenyezni.

És hogyha lemegyünk egy magyar vállalat

szintjére, és megkérdezzük, oké, akkor

most mitől fogtok tudni jobban zenélni?

És a helyzet az az, hogy ez egy

borzasztóan bonyolult kérdés ahhoz, hogy

általában a magyar vállalatok jobban

tudjanak zenélni, nem csak jobban,

máshogy nem a eddig ugye azért

harcoltak, hogy ők legyenek a

legalacsonyabb költségen, ők legyenek a

legolcsóbbak. Most ezen túl azon kéne,

hogy szellemi termékeket fejlesszenek.

Mondok egy nagyon meredek példát. Eddig

egymással versenyeztek, hogy ki lesz a

beszállító. Most ehhez az kéne, hogy

külföldi piacokra tudjanak közösen

kilépni, és ahelyett, hogy

versenyeznének egymással, valamennyire

kooperálni tudjanak egy olyan

társadalomban,

amelyik notóriusan rossz a

kooperációban. Ugye az egyik nagy

fejfájásunk az az, hogy nem vagyunk jók

a kooperációban.

Tehát Isten igazából az egész dolog

visszamegy oda, hogy hát egy teljesen

más államszervezet kéne, ahol a

vállalkozóknak nem azon, vállalatoknak

nem azon kell gondolkodni, hogy hú a a

hatóság az hogyne legyen az ellenségem,

hogy ne azt érezzem, hogy ők állandóan

valamit megpróbálnak behajtani rajtam,

hogy rajtam az egy állandó kényszer,

hanem esetleg én valódi támogatásra

számíthassak a pénzkiosztáson kívül.

Hogyan lehet azt elérni, hogy valóban a

azok a beosztottjaim, akik eddig mindig

a költségminimalizálásra mentek, most

hirtelen elkezdjenek fejlesztőmérnökök

lenni? Hogyan? Milyen oktatási rendszer

kell ahhoz, hogy tényleg

fejlesztőmérnökök jöjjenek ki? Ahhoz,

hogy olyan fogtatási rendszer legyen?

Hogyan lesznek olyan tanárok, akikből

akik miatt aztán tömegesen fejlesztő

mérnökök jönnek ki? És persze ez még

semmire nem elég, mert mindezt külföldön

el kell tudni adni, ami azt jelenti,

hogy kell rengeteg olyan magyar, aki

egyébként tudja, hogy hogyan kell

külföldön eladni. Nem Magyarországon,

külföldön eladni. Jól látható, hogy egy

ilyen dolgot meglépni, ez egy évtizedes

projekt. Nem egy évtizedes, sok

évtizedes projekt. Ez egy fundamentális

változás. Ami látszólag csak egy

gazdasági probléma, az valójában egy

egész társadalmat érintő változási

igény.

Hogy ugye szóba került Lengyelország és

Csehország, akik ugye hasonló modellel

működtek, mint mi. Hogy lehet az, hogy

ők előrébb tartanak? És mi mi az, amiben

ők előrébb vannak, mint Magyarország?

>> Hát igen. A

érdemes őket egy kicsit külön venni. A

csehek alapvetően azt csinálták, hogy ők

nagyon-nagyon jól látták azt, először is

nem követték el az ősbűnt. Az 1990-es

évek elején néhány nagy cse cég cse

kézben maradt. Nem úgy történt, mint

Magyarországon, hogy az összes

exportképes vállalat, vagy szinte az

összes export képes vállalat külföldi

kézbe került, ezért aztán megmaradtak

ezek a tudásközpontok,

amik aztán elkezdtek épülni, és ami

nagyon-nagyon fontos, hogy a 2010-es

évek kezdetétől elkezdett felemelkedni a

cse ipar.

És a csevédelmi ipar felemelkedése az

nem azt jelenti, hogy az állam elkezdte

őket végtelen pénzzel tömni, ami miatt

aztán megszokták, hogy ők az államból

élnek, hanem addigra kialakult az a

tudásbázis, meg részben nem veszett el

az a tudásbázis, megjelent az az igény,

és elkezdtek észrevehető méretű cse

védelmi cégek lenni. Ezt úgy értsük,

hogy mondjuk a Csekoszlovák Group, ami a

legnagyobb cse védelmi cég, az tavaly

hajtott végre egy 3 milliárd dolláros

felvásárlást Amerikában.

A második legnagyobb

cse védelmi cég, a Cseska Zborovska, az

megvette a Coltot Amerikában. Tehát ezek

globális cégek, pici globális cégek,

globális szinten pici cégek kezdenek

lenni. Ez már egy oly egy jelentős

iparágban egy olyan tudásbázis kezd

kialakulni, amelyik aztán lehetővé

teszi, hogy azon belül kooperáljanak,

lehetővé teszik, hogy azon belül saját

tudás jöjjön létre, és a többi, és a

többi. Mi kellett ehhez? Egyrészt ugye

születéskor szül meghagyták őket, élve

hagyták őket a 90-es évek elején. Ez

borzasztó fontos. Ez Magyarországon az

ősbűn. A ezt követően

a politika nem játszott a cseh nagy

vállalatokkal. A cse nagyvállalatok

mindig is exportra termeltek,

és ez lehetővé tette, hogy folyamatosan

rá legyenek kényszerítve arra, hogy hogy

nem csak a költség és nem csak az állami

támogatás, ugye csehekhez sokkal

kevesebb EU támogatás jött, mint

Magyarországra.

Úgyhogy mindösszesen

a vége a történetnek az az, hogy nekik

van egy-két ipari klasszerük, ami elég

lehet arra, hogy egy ilyen méretű

országot átemeljen ezen a

csapdahelyzeten. Én a védelmi ipart

emeltem ki, de van más, például

vonatgyártás, villamosgyártás, az egy

nagyon komoly

nagyon komoly központja van annak se

országban. És van még néhány kisebb

ilyen iparánk. És Magyarországon

egyáltalán nincs olyan cég, ami tudná

ezt a struktúraváltást vezetni, vagy

példaként szolgálni.

>> A Szóval ha azt mondom, hogy

rettenetesen kevés ilyen cég van, és

ugye egy cég az nem elég. Itt mindig az

kell, hogy több cég legyen ahhoz, hogy

kialakulhasson egy tudásmag,

valami olyasmi, amire utána a kapcsolódó

intézményeknek érdemes építeniük. Amikor

egy van, akkor

akkor az dominánssá válik, akkor abból

nagyon sokszor eltespedés jön létre. Az

a jó, hogyha van pár, amelyik egymást

kényszeríti arra, hogy egyre nagyobbak

legyenek. A az a helyzet, hogy egyébként

Magyarországon is lehetne mondani

egy-két ilyen céget, de biztos vagyok

benne, hogy a tulajdonosuk nem szeretné,

ha mondanám őket. Most,

>> hogyha a hétköznapi emberek

szempontjából nézzük ezt az egész

nevezhetjük tulajdonképpen ilyen

strukturális válságnak,

>> hogy hogy ugye azt az ember érzi, hogyha

mondjuk az infláció nő, vagy lassul a

gazdaság abból, hogy mennyit tud költeni

a boltban, el tud-e menni nyaralni,

felvesz-e hitelt satöbbi. viszont egy

ilyen évtizedenként, vagy néhány

évtizedenként előforduló modellváltást,

azt azt hogyan hogyan érzi ezt az ember

a bőrén a hétköznapokban? Azt tudom

mondani, hogy azok, akik beleestek a

közepes jövedelem csapdájába, ott az

emberek ezt alapvetően úgy élték meg, és

és hogy a startartósan nem tudtak azon

felfele lépni, és az ilyen több tutat

tucatnyi ilyen ország volt az elmúlt 75

évben. Ez alapvetően úgy jelentkezik,

hogy egy ideig stagnál a jövedelmük,

és utána pedig vagy tartósan megrekednek

azon a szinten, vagy pedig elkezdenek

hanyatlani. ugyanis a probléma az az,

hogy mindig lesz alacsonyabb költségen

termelő cég valahol a cég, ország

valahol a közelben. Úgyhogy az, aki

költségalapon versenyzik és megreked

ezen a szinten, az egy idő után el fogja

veszíteni azokat az alapokat, ami

alapján versenyez. Látjuk, hát

Magyarországon is drámaian emelkedtek a

bérek az elmúlt 15 évben, amelyik ideig,

óráig természetesen fenntartható.

fenntartható azzal, hogy a forint

gyengül, fenntartható, fenntartható

minden más eszközzel, de csak ideig,

óráig. Egy idő után az ilyen alapú

versenyzésnek vége, mert mindig lesz

feltörekvő ország, ahol hajlandóak az

emberek sokkal olcsóbban versenyezni.

Tehát azonnal ezt nem érzik az emberek.

És ugye ez a demokratikus politikának az

óriási problémája. Ez nem egy olyan

kérdés, amiről négy évente szavazni

lehet. Ez egy olyan helyzet, hogy amibe

egyszer beleütjük a fejünket, akkor

körbenézünk, és az van, hogy hát most

akkor ez 20 év.

Ezzel a demokratikus politika nem nagyon

tud mit kezdeni.

>> És arra arra milyen jelek vannak? Vagy

honnan lehet tudni azt, hogy erre ez nem

egy átmeneti jelenség, tehát nem csak

egy átmeneti kifulladás, amit be lehet

indítani egy-egy lökéssel, hanem hogy

itt tényleg egy komoly

struktúraváltásról van szó, nem csak

Magyarország esetében, hanem egész régió

és Európa esetében.

>> Na most válasszuk ki ettől a két dolgot.

Magyarország esetében viszonylag

egyértelműek a számok. A beérkező

tőkemennyisége éves átlagban 2000 és

2010 között volt körülbelül a

legnagyobb. A majdnem ugyanazon a

szinten ment 2010 és 2020 között. 2020

óta drámaian csökkent, vagy 22 óta

drámaian csökkent. Ugye az EU pénzeknél

ez nagyon-nagyon jól látható. A munkaerő

mobilizálása az, hogy hányan dolgoznak,

az aktív népességnek, tehát az a annak a

népességnek, aki munkaképes korú, annak

a népességnek a 60%-a dolgozott

2000-ben, 60%-a dolgozott 2000-ben,

78%-a

dolgozott tavaly. Az egyértelmű, hogy

ja, és hát mit tudom én, a legmagasabb

európai értékek az ilyen 82-83%,

az jól látszik, hogy ebben már csak egy

nagyon-nagyon kevés növekedés van.

Több tőke nem fog jönni, mint az előző

20 évben. Több úgy növelni a munkaerő

számát nem tudjuk. Ugye hát Magyarország

nem akar bevándorlást. Akik akik most

nem dolgoznak, az azt jelenti, hogy ők

valószínűleg gyesen vannak, ők lehet,

hogy tovább tanulnak valahol, vagy

lehet, hogy egyszerűen olyan betegségük

van, ami miatt nem munkaképesek.

Úgyhogy az a helyzet, hogy nem nagyon

lehet ezt tovább szűkíteni. És akkor

nézzük meg ezt a termelékenységet, ami

azt mutatja, hogy mennyivel tudunk évről

évre hatékonyabban működni. Éves

átlagban a magyar termelékenység 2000 és

2010-29

között 2%-kal nőtt, 2010 és 20 között

1%-kal nőtt,

2021 és 2025 között 0,3%-kal

nőtt. Egész egyszerűen arról van szó,

hogy az az egyszerű

termelékenységnövekedése, ami abból jön,

hogy még több gép, még több gép, még

több gép, az a következő alkalommal már

egyre kevesebbet tesz hozzá ennek a

hatékonyság javulásához. Egyszerűen a

Matek mutatja, hogy ezzel a modellel nem

lehet tovább nőni. Ez a magyar történet.

Mi történik Európában? Európában

egy óriási változás közepén vagyunk,

vagy kezdetén isten igazából az Európai

Gazdasági modell úgy nézett ki 1990-től

körülbelül 2022-ig, ameddig ugye

Oroszország lerohanta Ukrajnát, a úgy

nézett ki, hogy német központtal európai

cégek termelnek, és az egész világot

ellátják.

2022-vel egyértelművé vált, nem csak 22

miatt, de 22-vel egyértelművé vált, hogy

az a világgazdaság,

ahova gond nélkül szállíthat az európai

gyártó, anélkül, hogy vám kéne félnie,

anélkül, hogy biztosítaná, biztosítani

tudná azt, hogy mindenfajta

preferenciális

elő vagy mindenfajta előnyöket élvezzen

az adott országban. Ugye az európai

törvények ezt nem engedik. Ö tehát, hogy

ilyenek nélkül, hogy van egy szabad

világgazdaság, ahova csak simán azért,

mert miénk a legjobb termék, mi

exportálhatunk, ennek vége.

Egyrészt felnőtt Kína nagyon komoly

versenytárs ebben. Másrészt hát látjuk,

hogy vámhatárok jelennek meg,

mindenfajta egyéb korlátozások jelennek

meg. az a szabad világgazdaság, ami

2000, hát igazából 2018-ig, de

formálisan 2022-ig jellemezte a világot,

annak vége.

Na most innentől kezdve itt van Európa,

amelyik az egész világnak szállított, és

most hirtelen az a világpiac az elkezd

zsugorodni. Bármilyen jók vagyunk, és a

kínaiak miatt már nem vagyunk annyira

jók egyébként, óriási problémánk van.

Ezért szenvedett az európai gazdaság

2022-től 25-ig, és egy óriási

struktúraváltást jelentett be 25

elejével Németország.

Ez az 500 milliárd és 1 billió euró

közötti csomag, amit bejelentettek, ez

világszinten is egy gigantikus

kormányzati csomag, amelyik

gyakorlatilag azt jelenti, hogy

fogyasztási cikk export helyett az

európai gazdaság át fogja helyezni a

súlypontját arra, hogy infrastruktúrát

és mindenféle úgynevezett beruházási

javakat gyártson. magyarul nehézipar,

gyáripar,

a fogyasztási cikkek jelentősége

csökkenni fog ahhoz képest, ahol volt.

Emiatt a világba szállított export

jelentősége csökkenni fog. Ehelyett a

fókusz az lesz, az állam megrendel és

odaszállít az európai gazdaság maga

által kontrollált európai gazdaságba.

Nem csak oda, de ennek a relatív

jelentősége drámaian növekedni fog.

Mindjárt rátérünk majd a német kérdésre

is. Még előtte Magyarország

szempontjából egy az az egy érdekes

aspektus, hogy beszéltünk már kicsit az

időzítésről. Nem elképzelhető, hogy

Magyarországnak ez a hajó már elment?

>> A hajó elment olyan szempontból, hogy

felkapaszkodjunk erre a mostani, hogy

hívjákra?

>> Hogy kitörjünk ebből a csapdából,

mondjuk csehekkel, lengyelekkel egy.

>> Igen. Tehát a hajó sose megy el. A a

hajó sose megy el teljesen. Mindig

érdemes próbálkozni. Csak azt kell

látni, hogy ez egy nagyon-nagyon

hosszútávú erőfeszítés kell, hogy

legyen. Ehhez szükség van egyfajta

társadalmi konszenzusra arra, arról,

hogy mit is akarunk. Ha nincs

konszenzus, akkor nincsen tartósan

fenntartható erőfeszítés. Ugye a ennek

egy csomó implokációja van arra, hogy

milyen oktatás kellene, milyen típusú

állami támogatásra van szükség, és

miérre nagyon nincs szükség. Semmi

szükségünk arra, hogy újabb és újabb

külföldi vállalatok jöjjenek ide.

Hatalmasok, amik elszívják a munkaerőt a

magyar kis és középvállatokra. Erre

nincsen szükségünk. Ezzel valójában a mi

csap a mi vállalatainkat csendesen

megfolytjuk. Erre semmi szüksége az

országnak.

Tehát, hogy de hát ilyenekről

konszenzust kell kialakítani, mert

ellenkező esetben az lesz, hogy négy

évig, nyolc évig, 15 évig megy valami,

és akkor utána hirtelen egy éles váltás,

és valami teljesen más. Ez kevés. 15 év

alatt nem lehet egy ilyen történetet

felépíteni. Rossz történetet rombolni 15

év alatt rengeteget lehet, de

építkezéshez még a 15 év is kevés.

Úgyhogy az a helyzet, hogy hogy ehhez

kellene valamifajta

valamifajta társadalmi társadalmi

konszenzus, hogy mit akarunk az

országunkal csinálni. Egy ilyen

konszenzushoz azonban az kellene, hogy

egy csomóan részt vegyenek a közgyeiben.

Hát és akkor innentől kezdve megint csak

visszaérkeztünk oda, hogy az egész

közepes jövedelem csapdája az alapvetően

egy társadalmi kérdés. Az egy társadalmi

modellkérdés, hogy azt gondoljuk, hogy

van egy ember vagy öt ember, akik aztán

annyira okosak, hogy mindent tudnak és

rátesznek mindig mindent a pirosra vagy

a feketére. Aztán amikor nem jön össze,

akkor nagy bajban vagyunk, lásd,

akkumulátorgyárak.

Vagy pedig arról van szó, hogy

megpróbáljuk a lehető legszélesebb körű

információt meg tudást összeszedni az

országból, és abból egy folyamatos

konszenzus segítségével építkezünk.

Ebből a bizonyos közepes jövedelem

csapdájából valószínűleg csak az

utóbbival lehet kitörni.

>> És volt olyan időszak az elmúlt 35

évben, vagy 1990 után, amikor mondjuk

megindult Magyarország ebbe az irányba,

csak valamiért megrekedt, amit esetleg

példaként lehetne használni

>> Magyarországon? Igen,

>> szerintem nem.

>> Igen, egyáltalán nem. Hát természetesen

kezdeményezések mindig voltak, de a

magyar gazdaság logikája, a magyar

társadalom,

hogy is mondjam, tehát az ami az,

ahogyan a magyar politika működik a

társadalom viszonylatában, az az elmúlt

35 évben nem erre a logikára

rendezkedett be.

De részben azért is nehéz feloldani ezt

a ezt a dilemmát, vagy ki kikerülni

ebből a csapdából, mert ugye ami amiről

szó is volt, hogy minimum 1520, ki

tudja, hogy mennyi év lenne egy ilyen

struktúraváltás, de az emberekben nincs,

tehát nem csak a politikában nincs benne

ez a hosszútávú gondolkodás, annyira az

emberekben sem.

>> Ezek a ezek ettől nehéz kérdések, és

persze ettől,

hogy mondjam, most ez egy ilyen csúnya

managed szó leadership. Tehát ez az,

ami, hogyha van egy kompetens elit, a

kompetens elit az attól kompetens, hogy

meg tudja győzni az embereket arról,

hogy bizonyos lépésekre szükség van.

Össze tudja úgy tenni ezt a növekedési

történetet, hogy meglegyenek azok a

mérföldkövek, ami miatt mindenki, vagy

legalábbis elegendően sokan húznak

hasznot egy ilyen fejlődési pályából.

Nem ez, hogy hát most meg kell

szorítanunk, aztán megint hát most meg

kell szorítanunk. A magyar népesség

teljes joggal érzékeli azt, hogy

végsősoron előbb-utóbb úgy is

megszorítanunk kell. Ez ez biztos, hogy

egy katasztrofális üzenet.

>> Kicsit ide passzol egy egy régebbi írása

az 2017-ben jelent meg egy essé, vagy

nem tudom, hogy mi a mi a jó szó erre.

100 év szorongás volt a címe. És röviden

összefoglalva ez pont erre az elit

kérdésre reflektál, hogy ha jól

értettem, de de összefoglalhatja majd

később nyugodtan. arról szólt, hogy hogy

Magyarországon az elmúlt 100 évben

egymást váltogatták a szorongó rezsimek.

Azért szorongó, mert a saját

túlélésükben ezek a rezsimek nem voltak

biztosak. És ezek a rezsimek

folyamatosan olyan elitet termeltek ki,

ami egyszerűen nem tudott nemzetközi

színvonalon működni, hiszen semmi sem

kényszerítette arra, hogy nemzetközi

szintet érjenek el. És minden alkalom,

amikor ez a rezsim elbukott, például

azért, mert nem jött, vagy általában

azért, mert nem jött több külföldi tőke,

akkor ez a féligmeddig tudást elérő

rezsim, ez nem tudta megakadályozni azt,

hogy kialakuljon egy újabb rezsim. Most

van olyan réteg Magyarországon, ami ezt

a struktúraváltást el tudná indítani,

vagy be tudna szállni?

>> Szerintem nagyon fontos, hogy ezek a

dolgok nem úgy maguktól jönnek létre.

Ezek erőfeszítések eredményei. Tehát ez

azt jelenti, hogyha szándék van, akkor

előbb-utóbb produktum is van. Tehát azt

gondolom, hogy nem az a kérdés, hogy

van-e egy elit, ami a semmiből belép,

mert az azt feltételezné, hogy itt ezzel

kapcsolatban már nagyon komoly munka

folyt. És itt nagyon fontos, hogy amire

én gondolok, az nem egyfajta

szakértelmet jelent, hanem az az egy az

annak a tudását jelenti, hogy mi is van

az országban, mire képes az ország, és

ezen képességek és korlátok reális

felmérése mellett kialakítani egy

fokozatos növekedési pályát. Én azt

gondolom, hogy az ezzel kapcsolatos

munkát még biztosan nem százak és ezrek

végezték el Magyarországon. Tehát hogy

de hogyha a szándék megvan, akkor ezt a

dolgot bármikor el lehet kezdeni.

>> Kicsit térjünk rá Németországra és

Európára még. Ugye szóba került ez a ez

a gazdasági csomag. Ennek ugye az a

lényege, hogy hogy egy új gazdasági

pályára álljon Németország, például az

infrastruktúrafejlesztése, vagy ahogy

szóba került a a védelmi kiadásoknak a a

növelésével.

Azért ez a csomag is kapott ugye olyan

kritikát, hogy Németország az vajon

áll-e olyan szinten technológiai

szempontból, hogy ez tényleg egy

struktúraváltás legyen, ne pedig egy egy

gazdaságélinkítő csomag. És részben

erről is beszélt a Pogács Zoltán

közgazdásszal egy áprilisi podcastben,

és ott azt mondta, hogy ön alapvetően

elég optimista ezzel a csomaggal. Ez ez

most is így van. Tehát mi várható ettől

a csomagtól európai szinten és

Magyarországnak ebből milyen előnyei

lehetnek?

>> Az fontos, hogy azért vagyok optimista

csomaggal kapcsolatban, mert még mert

még hogy mondjam, azért keveset láttunk

belőle. Egyelőre a szándék

deklarációjánál vagyunk, és látunk

néhány jó jelet. Meg persze látunk

néhány aggasztójelet, de röviden

összefoglalva az, hogy a német elit

képes volt felismerni, hogy egy ilyen

drámai váltásra szükség van. Azért a

németek voltak kínaiak mellett a

legnagyobb haszonélvezői az elmúlt 20 év

fantasztikus világgazdasági

környezetének.

És ezek az óriási haszonélvezők képesek

voltak azt mondani, hogy nem mi értjük,

hogy modellváltásra van szükség.

Azért ehhez óriási önreflexióra van

szükség. Sok országot tudok, köztük

Magyarországot is, aminek sokkal, sokkal

több ideig kell szenvednie a saját

korlátai miatt, mire hajlandó

szembenézni azzal, hogy hát bizony mi

magunk tehetünk egy csomó dologról, nem

a nem állandóan a világ üt minket. Tehát

ez ez önmagában egy nagyon jó jel, hogy

egy ilyen felismerés megszületett. az,

hogy ezek után a németeknek ez az óriási

szabályozási mániája, ez ez megfolytja-e

ezeket a dolgokat. Mint ahogy most

látjuk, hogy azért sokkal lassabban

jönnek az építkezések, mint a sokan

várták pontosan emiatt a rettenetesen

lassú szabályozás miatt. Hogy ebből le

tudják-e vonni a megfelelő tanúságot? Ez

egy nyitott kérdés. Én azt gondolom,

hogy a tanulási képességet azért

demonstrálták, úgyhogy azt gondolom,

hogy ez ez mehet mehet egy jó irányba.

Egy másik nagyon fontos dolog, hogy azt

például látjuk ugye, hogy a

drónhadviselés átalakítja teljesen a

háborúzást. Ugye az ukrán háborúnak ez

egy nagyon fontos tanúsága.

És a legizgalmasabb drón startupok közül

az egyik meghatározó az egy német

startup. Nyilván nagyon ukrán startupok

vannak nem meglepő módon.

Úgyhogy, úgyhogy ez azt jelzi, hogy

igenis van innováció Németországban,

tehát nem, nem igaz a az a toposz, hogy

ó, innováció az csak szilícium völgyből

jöhet. Egyáltalán nem. Ez mindig a

helyzet adja. A háború sajnálatos módon

most Európához van közel. És ez azt

jelenti, hogy könnyen lehet, hogy ezen a

területen Európa fog tudni sokkal

gyorsabban innoválni. Azt gondolom, hogy

a szándék megvan, hogy legalább ezt a

pici előnyt kihúzzuk ebből a szörnyű

helyzetből. Úgyhogy, úgyhogy ezek miatt

én alapvetően optimista vagyok,

>> de akár Magyarország is tud ebből előnyt

kovácsolni.

>> Ugye mi ebből tehát mi nagyon nehéz

helyzetben vagyunk. Mi alapvetően egy

nemzetbiztonsági, védelmi logikája van

ennek az egész átalakulásnak. egy az

annak a felismerése történt meg

Németország részéről és egyébként Európa

döntő többsége részéről, hogy

Oroszország bármikor megtámadhatja

Európát, és erre fel kell készülni.

Ezt a felismerést a magyar kormány egy

az egyben tagadja. Na most miután az

alapvető logikája ennek az átalakulásnak

arról szól, hogy védjük meg Európát a

potenciális orosz támadással szemben, és

van egy ország, amelyik minden kanyarban

deklarálja, hogy nem nem Oroszország nem

veszély. Az logikus, hogy egy ilyen

helyzetben a kényes területekhez, pont

ott, ahol az innováció fog történni,

ahol azok a dolgok fognak történni, ahol

a amik meghatározzák majd az új

iparágakat, amiben hirtelen fel lehet

törni a régi rendszereket. Ugye

autóiparban nem fog senki hirtelen

előtörni, csak akkor, ha valami drámaian

újathoz, ugyanígy fegyverkezésben is,

aki drámaian újjad hoz, az fogja tudni

felrázni az iparági szerkezetet.

értelemszerűen, aki drámön újat hoz, azt

csak azokat fogják odaengedni,

akikben megbízhatnak.

Én azt gondolom, hogy a magyar kormány

nagyon intenzíven tesz azért, hogy ebben

a helyzetben

egy magyar vállalatban ne bízzanak meg.

>> És hogyha egy másik kormány lenne,

mondjuk 2026-tól,

>> én nem gondolom, hogy ez egy egyszerű

ügy lesz. Azért ez nagyon régóta megy ez

a dolog. Azt gondolom, hogy nyilván lesz

egyfajta nagyobb nyitottság. De rengeteg

lépésnek kell megtörténnie ahhoz, hogy

az elmúlt évtizednek a ránk rakódott

ezzel kapcsolatos

prekoncepcióit adott esetben le lehessen

hántani.

>> És akkor hogyha azt nézzük, hogy mondjuk

Magyarország hol lehet 5-10 év múlva,

akkor milyen forgatókönyvek léteznek,

hogy mi a leg legoptimistább

forgatókönyv mondjuk legyen 10 év múlva

és a legpesszimistább?

Hát szerintem a legoptimistább

forgatókönyv az úgy néz ki, hogy

Magyarország hirtelen hozzájut az EU

pénzekhez. Azért akkor az azt jelenti,

hogy az adhat a jelenlegi szinthez

képest egy átmeneti lökést, a több évre

szóló lökést adhat. Ez mindenképpen

javíthat a helyzeten. Szerintem van egy

olyan szárió, hogy Magyarország

megpróbálja bevezetni az eurót. Azt

gondolom, hogy az hirtelen levinné a

kamatokat

és és mondjuk a lakásépítésnek adhatna

egy óriási. Ez jó ötlet lenne az eurót

bevezetni?

>> Én azt gondolom, hogy ez megint az a

kérdés, amit amit valamilyen szinten a

társadalom egészének bevonásával kell

tudni megoldani. Vagy nem az egészével,

legalább az aktív részének a bevonásával

kell tudni megoldani. Ez nem lehet egy

olyan ügy, amit öt ember eldönt.

Egyszerűen túl fontos ahhoz. Én azt

gondolom, hogy vannak nagyon jó érvek

emellett. Azt gondolom, hogy vannak

érvek ellene. Ezeket végig kell tudni

játszani.

>> Tehát alapvetően ez egy társadalmi

konszenzuson alapuló döntés legyen

inkább mint gazdasági kérdés?

>> Abszolút. Abszolút. Ez egy túl fontos

kérdés ahhoz, hogy most ezt öten

eldöntsék és azt mondják, hogy most nem

vagy igen. Egyszerűen túl fontos,

>> de nem nem pont túl fontos, vagy túl

szakmai ahhoz, hogy hogy a társadalom

tudjon ebben konszenzusra jutni.

>> Hát szerintem és akkor megint csak

felelős elit. az a funkciója, hogy

ezeket az egyébként annyira nem

kutyabonyolult kérdéseket közérthetően

el tudja mondani. Ezek a kérdések közel

sem annyira bonyolultak, mint amennyire

elsőre tűnnek. Itt ez redukálni lehet

öt-h kérdésre, és mindegyiknek van pro,

és van ellenérve. Úgyhogy röviden, tehát

hogy egy ilyen szárion, hogyha

végigmegyünk,

Magyarország

lehet magasabb szinten, mint ahol most

van. Én azt gondolom, hogy abba bőven

azt gondolom, hogy hogyha azt az óriási

járadékvadászréteget, ami ráépült a

magyar gazdaságra, hogyha azt jelentős

résben csökkenteni lehetne, az is adna

egy hatalmas boomot. Tehát, hogy össze

lehet tenni egy olyan sztorit, hogy

azért alapvetően a következő 5-10 évben

van egy növekedés, de közben tudnunk

kell, hogy készülni kell arra, hogy azt

a szerkez, hogy ez ezt csak ideig óráig

kaptuk meg. Gyakorlatilag az előző

időszak hatékonytalanságait meg

veszteségeit szabadítjuk most fel,

de azalatt az idő alatt el kell kezdeni

készülni egy ilyen nagy

szerkezetváltásra. Hm. Tehát, hogy ezek

ezek inkább csak ilyen löketeket

adhatnak, de nem nem les

>> de ez az életünk azért, hogyha 5-10 évig

löketek vannak, azért az egy az egy

fontos dolog,

>> hogy mindez a hétköznapi emberek

szempontjából hogyan számít olyan

értelemben, hogy tehát miért miért lenne

baj egy hétköznapi, mondjuk egy

debreceni könyvelő szempontjából az,

hogyha Magyarország benne rekedne ebbe a

közepes jövedelem csapdájába?

azért, mert 10 év múlva azon venné észre

magát, hogy hogy nem nem emelkedik

tovább, megreked és igazából

különösebben esélye sincs arra, hogy az

országa és Németországa, az országa és

Ausztria közötti távolságot csökkentse.

és közben azt látja, hogy a csehek és a

lengyelek pedig lépnek el tőlünk, és azt

fogja látni, hogy amikor oda utazik,

akkor azt fogja mondani a gyerekének,

hogy amikor én gyerek voltam, akkor

körülbelül ugyanúgy éltünk. És most nézd

meg, ők kétszer olyan jól élnek.

>> Orbán Krisztián, nagyon köszönjük, hogy

itt vagy.

>> Köszönöm.

[Zene]

>> Az adás második felében Boros Tamással

és Filipov Gáborral az Egyensúly Intézet

vezetőjével beszélgetünk a lehetséges

megoldásokról. Köszönjük, hogy hogy itt

vagytok. Orbán Krisztián nem tűnt

annyira optimistának ezzel az egész

struktúraváltással kapcsolatban, amiről

amiről beszéltünk. Ti hogy látjátok ezt

a kérdést? Mennyire vagytok?

Pesszimisták vagy optimisták?

Nagyon sokat foglalkozunk ezzel az

egyensúly intézetben, hogy van-e

valamifajta útfüggősége

egy országnak, létezik-e az, hogy egy

ország egyszerűen strukturális okokból,

vagy a politikai elittjének a

tehetetlensége miatt nem tud kitörni

abból a csapdából, amibe beleszorult a

évtizedek vagy évszázadok során. És azt

látjuk, hogy valóban nagyon nehéz, de

nagyon sok kivétel van. Tehát ha

Finnországnak sikerült, ha Taiwannak

sikerült, ha Dél-Koreának sikerült, ha

egyébként egy kicsit közelebbi példáként

nézve mondjuk Észtországnak vagy

Szlovéniának is sikerült a világ

leggazdagabb országai közé jutni, akkor

azért az látszik, hogy hogy az esély

mindenkinek ott van. Tehát nincsen

valamifajta olyan strukturális

determinizmus, ami miatt amiatt

Magyarországnak ne sikerülhetne. És

mérségesen egyetértek azzal a mondatával

Orbán Krisztiánnak, hogy hogy ezért

tenni kell. Tehát, hogy ez akkor

működik, hogyha valóban egy ország

adatokkal, javaslatokkal, humán

erőforrással, politikai elitteletre a

váltásra felkészül, és láttuk ezeket az

országokat, amelyek mint mondjuk

Finnország, amelyik a világ egyik

legszegényebb agrárgazdasága volt, el

tudott jutni a világ leggazdagabb

országainak körébe. Szóval, hogy

magunktól biztos, hogy nem fogunk ebből

a struktúrából kitörni, de hogy hogy

pont azért vannak, azt gondolom, ilyen

típusú

elitváltásban,

gazdasági struktúraváltásban gondolkodó

emberek, merthogy erre van lehetőség.

>> Szerintem volt Orbán Krisztiánnak egy

nagyon fontos mondata, ezt idézni fogom

majd a jövőben, hogy a hajó az nem ment

el, és szerintem soha nem megy el. Tehát

nagyjából úgy képzeljük el, és ezt

szoktuk mentségként felhozni akkor,

amikor a nem cselekvés mellett ér

velünk, hogy hát itt nagyon ritkák a

lehetőségi ablakok, és hogyha már

lemaradtunk a rendszerváltáskor vagy az

EU csatlakozáskor, akkor akkor örök kés

késő. Valójában itt arról van szó, hogy

a sikeres országok és főleg, hogyha a

közeli régiós példákat nézzük Ésország

mell én még mindenképp odavenném

Litvániát egyébként, amelynek a

termelékenysége kétszeresére növekedett

a csatlakozás óta. Ezek az országok az

ugródeszkát ácsolták ameddig kellett, és

amikor eljött a lehetőség, amikor

megnyílt az ablak, akkor onnan tudtak

nagyot ugrani. És szerintem

Magyarországnak ahelyjett, hogy azt

próbálnánk mindig indokolni, hogy miért

nem változtatunk, inkább azt azon

kellene gondolkodnunk, és tényleg

közösen kellene ezen gondolkodnunk, hogy

hogyan kezd kezdjük el ácsolni ezt az

ugródeszkát.

>> És alapvetően az, hogy miért miért jó,

hogyha gazdag egy ország, arra arra mi

lehet a válasz? Tehát nincsenek ugye

általában GDP-t ről beszéltünk egyébként

is ebben a műsorban, meg ezt szokták

leginkább fölhozni, de hogy nincsenek

olyan alternatív indexek, amik jobban

leírhatják egy országnak a sikerességét,

hogy boldogságindex, vagy emberi

fejlettségi index. Tehát miért fontos a

a GDP-ről ennyit beszélni? Erre van egy

nagyon rövid válasz, hogy nincs.

Lényegében, ha végignézzük a az összes

olyan indexet, ami nemzetközi

összehasonlításokat tartalmaz, tehát

össze tudunk valóban objektív módon

hasonlítani a országot B- országgal. Ott

a nap végén mindig azt látjuk, hogy ami

leginkább meghatároza, hogy egy ország

hol áll akár a többi indexben is, az

nagyrészt attól függ, hogy

vásárlóerőparításon egy fölé jutó

GDP-ben hol áll az ország. Tehát valóban

rengeteg alternatív indexen dolgoztak a

világban és léteznek is. És vannak

apróságok, amiket jobban kifejezhetnek

ezek az indexek, de napvégén a

bármennyire is szeretjük vagy nem

szeretjük, a pénz határoz meg mindent.

Amelyik országnak van pénze, amelyik

ország képes volt egy olyan fejlettségi

ugrást létrehozni, vagy megvalósítani,

hogy gazdagország legyen. Utána el tudja

el tudta dönteni, hogy ezt a pénzt mire

használja. inkább egy jóléti államot hoz

létre, inkább egy méretlenül

versenyképes, versengő országot, amelyik

mondjuk a haderőjében

erős, fontosan neki az egészségügy, vagy

fontosabb neki mondjuk az oktatás. Tehát

hogyha van pénz, akkor van döntési

lehetőség, akkor el tudjuk dönteni, hogy

mire mi fontos értékek alapon,

ideológiai alapon, a társadalmi

összetétel alapján. Ha nincs pénzünk,

akkor biztos, hogy kényszerpályán

vagyunk, akkor nincs döntési lehetőség.

Nem véletlen egyébként, hogy lényegében

bármit nézünk a nap végén valahogy

mindig a skandinávszágok a legjobbak.

Bármilyen mutató a boldogságtól kezdve

egyébként a a versenyképességig vagy az

egyfelé jutó GDP-ig. És kisebb mozgások

lehetnek és ezek a kisebb mozgások

egyébként fontosak. Tehát hogyha

valamilyen területen egy ország a saját

gazdasága felett tud teljesíteni, akkor

ez egyben egy kiugrási lehetőség. Tehát

akár mint a az előbb említett

ugródeszka, ha egy ország mondjuk jobb

az oktatási rendszerében, mint amire

mondjuk a GDP-et determinálja, vagy jobb

az egészségügyi rendszerében, vagy jobb

az innovációjában, akkor ez lehet egy

egy olyan ugródeszka, ami egyébként

utána a saját gazdaságát is felhúzza. Ha

nincsenek ilyen ilyen kiugrási pontok,

akkor megmaradunk egyfajta

középszerűségben.

>> Egy mondatban úgy lehet ezt

összefoglalni, hogy a gazdagság az

választási lehetőséget biztosít. Nagyon

ritkák az eltérések, amikor egy fejlett

ország az kevésbé boldog, mondjuk ilyen

Szaudarábia, vagy egy kevésbé fejlett

ország az boldogabb, mint ami indokolná,

mint amit indokolna a egyfel jutó GDP

ilyen mondjuk Chsile, de a nagy

középmezőnyt nézve nagyon szoros a

korreláció az ilyen mutatók között.

>> És Magyarország ilyen szempontból a a

helyén van a lehetőségeihez

képest, hogyha a GDP-t nézzük? Igen. És

nem van egy ilyen nagyon gyakori

tévedés, hogy Magyarország az egy

alacsony fejlettségű, közepes vagy

alacsony jövedelmi ország. A hivatalos

nemzetközi statisztikák alapján mi egy

magas jövedelmi országnak számítunk.

Hogyha a világnak az összes 190 plusz

államát nézzük, mi nagyjából, érdekes

ezt így kimondani, a 40. leggazdagabb

ország vagyunk a világon. A probléma az,

hogy a saját kategóriánkon belül, a

saját kontinensünkön, a saját Európai

Uniónkban és a saját régiós

versenytársaink között bármilyen mutatót

nézünk, rendre az alsó, harmadba, vagy

akár az utolsó helyekhez tartozunk.

Tehát az látszik, hogy ez a közepes

fejlettség vagy közepes jövedelem

csapdája, ez úgy igaz, hogy a saját

kategóriánknak nagyon az alját

karcoljuk, és ebben nagyon, nagyon,

nagyon sok mozgásterünk lenne, hogy

előrébb tudjunk lépni. Úgy szoktam azt

mondani, hogy nem a közepes jövalom

csapdájában vagyunk, hanem a

középszerűség csapdájában. És ez azért

fontos, mertogy bármennyire is

szeretjük, vagy nem szeretjük, egy

folyamatos verseny van. És hogyha valaki

megmarad a középszerűségben, teljesen

mindegy, hogy egy országról van szó, egy

versenyzőről vagy akár egy munkahelyen,

akkor előbb-utóbb a középszerűség az a

lecsúszáshoz vezet. És ez az a lecsúszás

szerintem, amit leginkább látunk, és

leginkább ettől felt a középszerűséget,

azt hogy kell értelmezni ilyen

szempontból? A középsőség az az, hogy

nagyjából az EU csatlakozáskor

Magyarország

messze volt még Ausztriától, de a saját

régiónkon belül

második, harmadik leggazdagabb ország

voltunk. Most visszacsúsztunk mondjuk

ilyen ötödik-odik helyre, hogyha a

régiónkat nézzük. Tehát magyarul nem

jutottunk fel a top ligába, de nyilván

nincs is valamifjta nemzethalál, tehát

nem ott tartunk, mint a fekete afrikai

országok, vagy még csak nem is ott

tartunk, mint mondjuk néhány balkáni

ország. Tehát nem az a félelmünk nekünk

hogy Magyarország végletesen

elszegényedik. nem tudom, afrikai méretű

szegénységek vagy vagy éhénységek

lesznek, de sajnos attól sem kell

aggódnunk, hogy eljutunk abba a top

ligába, mint ahova nyilván a politikusok

nagyon régen ígérgetnek minket, hogy

hogy elérjük Ausztria színvonalát.

Szóval, hogy ezt értem én középszerűség

alatt, hogy hogy megragadunk egy ilyen

típusú helyzetben, ahol a saját, ahogy

Gábor is említette, ahol a saját

ligánknak az alján vagyunk. Szerintem a

közepesség az a legjobban úgy fejezhető

ki, hogy a a kihagyott lehetőségeknek a

a helyzete. Tehát 2004-ben mi kilenc

másik országgal együtt csatlakoztunk az

Európai Unióhoz, köztük a visegrádi

országokkal és a balti országokkal, amik

azért elég jól összevethetők.

Ebben a mezőnyben az EU-hoz viszonyított

relatív fejlettségünk, tehát hogy

mennyire vagyunk lemaradva az EU-nak az

átlagától. Ebben a tekintetben

Magyarországon második helyen volt

2004-ben Cseehország volt, amelyik

leelőzte. És talán még erről lehet, hogy

van is egy ávránk, hogyha megnézzük

idősorosan, hogy 2004 óta mi történt,

azt látjuk, hogy szépen egymás után

megelőznek minket a lengyelek,

megelőznek minket az észtek, úgy húznak

el a litvánok, hogy nem is látjuk a

hátuljukat, és gyakorlatilag Lettország

és Szlovákia az, aki még mindig alattunk

van, és ez minden számban szépen tetten

érhető, munkatermelékenység

növekedésében és minden egyéb mutató

tekintetében is. Tehát az látszik, hogy

Magyarország egy relatíve jó pozícióból,

nagyon sok lehetőséget kihagyva eljutott

2025-be, ahol nagyon sok szempontból nem

használtuk ki az időt olyan felkészülő

folyamatoknak a beindításávól, amikről

korábban beszéltünk.

>> Hát hogy kell elképzelni ezeket a

lehetőségeket ilyen konkrét példákkal?

Az egyik szerintem ami fontos erről

részben beszélt Orbán Krisztián is, hogy

nem alakultak ki azok a nagy cégek,

közepes és nagy cégek, Magyarországok,

amelyek valóban nemzetközi szinten

versenyképesek és képesek dinamizálni a

magyar gazdaságot.

Nagyon sokszor szó van arról, hogy miért

jelent problémát az, hogy Magyarországon

alapvetően a nem magyar tulajdonú

multinacionális cégek adják a GDP

jelentős részét, hogy ezek a cégek miért

ragad, miért teszik bele vagy nyomják

bele akaratukon kívül. Tehát nem nem

rosszak ezek a cégek, csak nyilván ilyen

a szerkezetük. Szóval miért ragadnak

emiatt benne a kisebb magyar cégek, meg

általában a magyar magyar gazdaság egy

alacsony hozzáadott értékű

gazdaságszerkezetbe. Szóval, hogy nem

jelennek meg azok a magyar tulajdonú

nagy cégek, amelyek egyébként megjelenek

bárhol a régióban. Tehát hogyha a

különböző sorstársaink ételt akarnak

otthonra rendelni, akkor hirtelen

megjelenik a volt, megjelenik a kifli.

Hogyha tankolni akarunk, akkor egyre

többet látjuk, mondjuk a lengyel Orlent.

Ö, hogyha különböző applikációkat

használunk, akkor a Spotify-tól kezdve

nagyon sok olyan applikációt látunk,

amelyek akár a skandináv országokból,

akár Magyarországos hasonló méretű

országokból jönnek. Ezek exportképes

nemzet, így úgy szoktam hívni őket, hogy

nemzetközi bajnokok. Azok a ilyen

zászlós hajói egy-egy országnak, amelyek

nem csak az adott országon belül voltak

képesek kiemelkedni, hanem képesek

voltak exportpiacra is termelni. Ez az,

ami lényegében Magyarországon

olyan típusú vállalatként, amelyik

magyar tulajdona és nem az államtól

függ, lényegében nem létezik. Két-három

ilyen cége van egész Magyarországnak,

mondjuk benne lenne a régió top 500

cégében.

>> Orbán Krisztián leggyakrabban talán azt

a mondatot mondta, hogy ez egy nagyon

bonyolult dolog, ami teljesen igaza van.

ahhoz, hogy ide el tudjunk jutni, amit

most Tamás vázolt, ahhoz nagyon sok

minden szükséges. És ugye ez az igazán

érdekes szakpolitikai stratégiai kérdés,

hogy meg tudjuk-e nézni azt, hogy mi az,

ami ismétlődő mintázat a sikeres

országokban. És mi ezzel rengeteget

foglalkoztunk az egyensúly intézetnél,

nagyon sokszor ráengedtük a kutatóinkat,

hogy vizsgálják a a az ázsiai

kisigrisektől a régió többi országáig,

meg finnországi skandinávokig a a nagy

sikertörténeteket. És két dolog két

dolog állapítható meg. Az egyik az, hogy

nincsen általános sikerrecept. Ez talán

nem olyan nagy meglep. A másik, ami

megállapítható, hogy vannak azonos

hozzávalók, és ez nagyon nagyon nagyon

fontos, és ezekben a hozzávalókban

Magyarország nagyon le van maradva és

itt egy nagyon szoros oksági kapcsolatot

látunk. Nem végeztünk el bizonyos

dolgokat, ezért vagyunk lemaradva. Hadd

mondjak csak három dolgot. Az első az,

hogy nincsen olyan sikeres ország,

amelyik kategóriát tudott váltani,

amelyben nem egy jó minőségű, jól

szolgáltató, átlátható, hatékony állam

működik. Nem az a kérdés, hogy kicsi

vagy az állam vagy nagy. Mind a kettőre

látunk sikeres példákat a nemzetközi

szintéren. A kérdés az, hogy az állam

képes-e egyrészt véghez vinni a

szakpolitikai elképzeléseit,

célkitűzéseit. Másrészt kérdés az, hogy

képes-e hosszú távon hosszú távon

gondolkodni, ahelyett, hogy mindig csak

a következő évet szeretném mondjuk

növekedésben

megnyerni. A második, amiben nagyon le

vagyunk maradva, és erre is tanítanak

minket a jó nemzetközi példák, hogy

nincsen jó minőségű humánt tőke nélkül

felemelkedés. Magyarul az emberekbe

stratégikusan kell beruházni, mert

egészen egyszerűen eljutunk a

fejlődésünknek egy olyan pontjáig, erről

is sok szó esett itt az előző blokban,

amikor egyszerűen a gazdaság már

túlnövekszi, hogyha úgy tetszik a humán

tőkét. Nem lesz megfelelő mennyiségű

képzett munkaerő, nem elég egészségesek

az emberek. ö túlonys szinten

fogyasztanak, mert nagyon szegények. Ez

Magyarországra mindig az is van. Egy

ezeknél a puha feltételeknél talán egy

sokkal keményebb vagy jobban

megragadható dolog, hogy egy olyan kicsi

erőforrásokban szegény ország, mint

Magyarország, az mihez kezd az ide

beáramló külföldi tőkével? És itt nagyon

éles különbségek láthatók a vis többi

visegrádi országnak a nagyobbik

részével, vagy akár a balti országokkal

összehasonlítva. Erről majd biztos

fogunk majd bővebben beszélni, de a

lényeg az, hogy Magyarország ezt a

hatalmas mennyiségű beállalott tőkét nem

az ugródeszka ácsolására használta fel,

hanem mindig a rövidtávú növekedési

céloknak a beteljesítésére és a

foglalkoztatás számszerű növelésére.

>> Kicsit a humán tőkére rátérve ilyenkor

nem rémlik fel az emberekben a diplomás

munkanélküliség rém, tehát szükségünk

van több diplomásra. Erről egyébként van

is egy grafikonunk azzal kapcsolatban,

hogy Magyarországon ez hogyan alakul

Európa többi országához képest.

>> Igen, itt nagyon jól látszik a a

grafikon is, hogy Magyarországon

jelenleg a 25- és 34 év közötti

korosztályban hátulról a harmadikak

vagyunk abból a szempontból, hogy

mekkora a diplomásoknak ez az aránya.

Tehát ez egy nagyon alacsony arány, 32%

körül van. Ö elsőre soknak tűnik, de a

mint említettem, minden a versenye

múlik. Tehát az összes többi országban

Olaszország és Románia kivételével ez

egy jóval magasabb szám. A régiónkban ez

egy ilyen 40%-os átlag. És az elmúlt

években exponenciálisan nőszinte minden

országban a diplomások aránya. És akkor

visszatérve a a kérdésedre,

nagyon sokszor jön szembe velünk ez,

hogy

hogy minek termelünk ennyi diplomást.

Felesleges ez a sok bölcsés szak? Ö

miért költ erre ennyit az állam? Itt

vannak a diplomás sok munka nélkül, és

igazából egy jó szakmát kéne megtanulni,

az viszi előre a gazdaságot.

Mi azért szeretünk az egyensúly

intézetben adottatalapon dolgozni, mert

erre nagyon könnyen mondhatjuk, hogy úgy

ahogy van nem igaz. Magyarországon a

diplomások körében lényegében 1% körül

van a pályakezdőknél a munkanélküliség.

Lehet, hogy nem ott talál a diplomás

munkát, ahol szeretne. Tehát lehet, hogy

nem az a lesz végül a élet célja vagy az

élete szakmája, amit elképzelt, de az

biztos, hogy az egész élete során

hihetetlen mennyiségű, úgynevezett

bérprémiumhoz jut azáltal, hogy ő

elvégezte az egyetemet, mintha nem

végezte volna el. Minden egyes év, amit

valaki Magyarországon a felsőoktatásban

tölt, az nagyjából 10%-kal növeli a

fizetését. Lehet, még egyszer

hangsúlyozom, nem ott fog elhelyezkedni,

mint gondolná, de ez biztos, hogy anyagi

szempontból és boldogság szempontból és

egészségügyi szempontból és számos már

szempontból egyrészt ő maga sokkal jobb

életet él, másrészt pedig az országnak

ez ad igazából bármifajta lehetőséget.

Még egy gondolat, hogy ha valaki nyolc

osztályt végez, nyilván ez a az egyik

véglet, a másik véglet, hogyha diplomás,

akkor a kettő között az élete során

körülbelül 80%-a a különbség bérekben.

És ez ráadásul Magyarországon a második

legmagasabb különbség. Tehát, hogy

Magyarország Németország mellett

egyébként Magyarország az az ország,

ahol az egész Európai Unióban a

legeslegjobban megéri elmenni

felsőoktatási intézménye. És teljesen

mindegy, hogy mire megyünk. Teljesen

mindegy, hogy ez egy hasznosnak ítélt

vagy egy haszontalannak ítélt szak.

Lényegében ez az egyik kiút Magyarország

számára, hogy a termelékenységünket

növeljük, hogy növeljük a GDP-t, hogy

növeljük az egészségügyben

a vagy az egészséges élettel eltöltött

életévek számát, vagy az egészségben

eltöltött életévek számát. Szóval

lényegében bármifajta kiugrási lehetőség

az nagyjából az oktatásban van

Magyarországon. Ez csak annyit hadd

tegyek hozzá, hogy a a diplomásoknak az

aránya ennek az egész történetnek a

teteje, de az egyensúlytet rengeteget

szokott konzultálni magyarországi

vállalkozókkal, nagy vállalatokkal,

legfontosabb munkaadókkal. És visszatérő

panasz az, hogy gyakorlatilag minden

képzettségi szinten a munkaerőnek a

minősége az valamivel alatta marad annak

a képzettségi szintnek. Tehát mondjuk

egy képzett szakmunkás az nem foglalkozt

nem foglalkoztatható képzett

szakmunkásként, és minél lejjebb megyünk

egyébként a a képzettségi létrán, annál

inkább csökkenni fog a

foglalkoztathatóság. Nekem egy nagyon

megrázó élmény volt, amikor egy nagyon

nagy nemzetközi cégnek, a magyarországi

leányvállalatának a vezetőjével

beszélgettünk, és ő azt mondta, hogy a

probléma az nem az, hogy a munkás, a

szalag mellett nem képes németül

megérteni a használati utasítást, hanem

az, hogy nem elég lefordítani neki, mert

annyira rossz a szövegértése, hogy

képregényben kell elmagyarázni azt, hogy

hogyan működik az a szalag. Ez talán

érzékelteti azt, hogy a problémának a

gyökere az nem csak a az abszolút

kategóriáknak az arányaiban keresendő,

hanem az oktatásnak az általános

színvonala az rosszabb, mint a közvetlen

versenytársainké, ami minden kategórián

belül egy versenyhátr okoz nekünk.

>> Az oktatásra egyébként majd külön

adásban is fogunk beszélgetni, mert mert

tényleg egy kardinális téma. Említettük

a külföldi működőtőkének az az

elköltését. Ezt milyen szempontból nem

tudtuk kihasználni az előző években meg

évtizedekben?

>> Ugye a régióban mindegyik ország

gyakorlatilag a külföldi tőkének a magas

arányára épített. Ez évente átlagosan

ilyen 3% körüli GDP aranyosan 3% körüli

beáramló tőkét jelent. Tehát ebben

nincsen nagyon nagy különbség a régi

országai között. Itt amiről kevesebbet

szoktunk talán beszélni, az az, hogy a

külföldi tőkét, most ezt így rövidebben

hadd mondjam, FDI-t, azt fel lehet

használni nagyon sokféleképpen. És

Magyarországon úgynevezett beruházás

vezérelt FDI politika zajlott, ami azt

jelenti, hogy két dolog számított.

mekkora a beruházás értéke és hány

munkahelyet teremtett ez mondjuk a

második helyen. Ezzel szemben létezik

olyan politika és igazából Szingapúrtól

Észtországig azt látjuk, hogy ez a

sikeres országoknak a receptje, amelyik

nem a beruházásnak az a az egyszerű

mennyiségi nagyságát nézi, hanem azt

nézi, hogy ez a beruházás mit okoz a

gazdaságban, mint rendszerben. Hogyha

úgy tetszik, ezt ilyen szép magyar

szóval output központú beruházás

politikának szokták nevezni. magyarul

azt nézzük, és úgy próbáljuk a tőkét

Magyarországra vonzani, hogy azt nézzük,

hogy hogy képes-e beágyazódni-e a helyi

gazdaságba, képes-e mondjuk a kis és

közepes vállalkozókat beszállítóként

behozni, képes-e tudástranszfert

termeli? Képes-e beágyazódni mondjuk a

kutatásfejlesztési,

egyetemi és szélesebb magyar innovációs

hálózatban. Tehát azt nézik meg, hogy

milyen hozzáadott értéknövelést tud

eredményezni a beáramlótőke. Na most a

magyar növekedési ki modellnek a a

kifuladásának az egyik legfőbb tényezője

az pont ez, hogy a beruházásvezérelt FDI

politikának egészen egyszerűen vége van

akkor, hogyha nem szeretnénk benne

ragadni a közepességben és hosszú távon

lecsúszni. És akkor innen lehet tovább

menni, hogy ez konkrétan milyen

szakpolitikai intézkedéseket igényel, de

a filozófia szintjén át kellene térnünk

arra, hogy eredményorientált

beruházásztönzési politikát folytatunk.

Igen. És és ennek szerintem van egy

nagyon fontos pontja, amiről valami

miatt nagyon keveset beszéltünk a az az

elmúlt években, évtizedekben. Ez pedig

az, hogy a magyar állam lényegében az

egész Európai Unióban a legmagasabb

szinten támogatja állami közös

pénzünkből, a költségvetésből ezeket a

cégeket.

>> Igen. Van egy ábránk.

>> Igen, itt van erre egy ábra, ami

szerintem nagyon látványosan mutatja

azt, hogy a vállalatoknak nyújtott

állami támogatása GDP arányában az hogy

néz ki. Ez a legutóbbi egy-két évben

lényegében a GDP 3%-át jelentette,

tehát hogy ilyen két nagyjából 2500

milliárd Ftot kaptak különböző cégek.

Ezek nem csak feltétlenül külföldi

cégek, de azért jó részt külföldi cégek.

És eközben pedig nagyjából a a magyar

GDP-nek körülbelül 2%-át vettük el

[Zene]

adók formájában a vállalatoktól. Tehát

egy hihetetlen mértékű átrendeződés van,

vagy újraelosztás. elvesszük a magyar

vállalatoknak, meg általában a magyar

vállalati struktúrában a GDP 2%-át adó

formájában a vállalatoktól, és

újraosztja a kormány a GDP 3%-a

mértékében

ezeket a pénzeket. Ez lényegében arról

szól, hogy az állam kiválaszt különböző

cégeket és azt mondja, hogy te fogsz

tudni jól működni, te fogod tudni a

magyar gazdaságot húzni. Látva azt, hogy

mondjuk a többi versenytársunkhoz képest

hogy néz ki a magyar gazdaság, ez

nyilvánvalóan egy téves politika. Tehát

a magyar gazdaság GDP növekedésben,

termelékenységnövekedésben számos ponton

lemaradt a többiektől, ahol jóval

kevesebbet költöttek ilyen

támogatásokra.

Tehát ha van mondjuk egy

javaslat, ami ezzel kapcsolatban

mindenképpen megfogalmazható, hogy a

magyar államot korlátoznia kell, a

mindenkori magyar államot korlátozni

kell abban, hogy a GDP-nek mekkora

részét költheti ilyen típusú egyedi

támogatásokra. Nagyjából az Európai

Uniós átlag az ilyen 1-5% körül van. Ha

legalább az átlagot tartanánk, akkor azt

gondolom, hogy jóval kevesebb kárt

tennénk a magyar gazdaságban. Most

látható módon egy hihetetlen mértékű

olyan újra elosztás van, ami ami

rengeteg kárt okoz. És ahogy Gábor is

említette, ráadásul olyan cégek kapják,

akik egyébként alacsony hozzáadott

értékű, nem feltétlenül a leg számunkra

leghasznosabb munkahelyeket és és

cégstruktúrákat teremtik Magyarországon.

>> Ez nagyon szorosan összefügg a az

értékláncokban elfoglalt helyünkkel.

Tehát azt látjuk, hogy a a beáramló

külföldi működőtőke az jó részt alacsony

hozzáadott értékű,

dominánsan feldolgozó ipari szektorokba

érkezett. Ebből következett az, hogy a

2010 óta bekövetkezett tényleg nagyon

látványos és megsüvegelendő

foglalkoztatottság növekedésnek egy

jelentős része az alacsony hozzáadott

értékű szektorokban csapódott le,

ahelyett, hogy a nagyobb termelékenységű

szektorokba ment volna. És ezt a

kiugróan magas vállalattámogatási

arányt, ezt abban a kontextusban érdemes

értelmeznünk, hogy hogyan érhető tette

mondjuk a vállalkozásoknak a

termelékensység növekedésében. Ugye

Orbán Krisztián nagyon sokszor elmondta,

hogy a termelékensység, a

termelékensység, a termelékensység. Na

de az hogyan fog majd nőni? Most azt

látjuk, hogy a visegrádi régiónak az

átlagos termelékensység növekedése 2004

óta az majdnem 60% volt. A balti

államoknak az átlagos

termelékenységnövekedése az 70% körül

volt. Ehhez képest Magyarország itt van

egy 40%-os termelékenységnövekedéssel.

Talán látszik ebből a körből, amit most

itt felvázoltunk, hogy tényleg minden

mindennel összefügg, és Magyarország

miközben azért a felzárkózás az zajlik

folyamatosan, általában ilyen

válaszutakon, mintogyha a rossz utat

választaná egyébként kormányzati

ciklusokon átívelően és ezzel a

szemlélettel kellene szakítani.

>> És hogy egy picit egy mítoszt

megpróbáljunk elkezdeni rombolni, ugye

nagyon sokszor halljuk azt, hogy hogy

miért fontos mondjuk a

kisvállalkozásoknak a támogatása, vagy

vagy a startupoknak a támogatása. És

amellett, hogy persze ez fontos. azért

az nagyon jól látszik, hogy például ez a

termelékenység, amit Gábor is említett,

ez abból tevődik össze, hogy a legkisebb

cégek, mondjuk a mikrovállalkozások, a

10 fő alatti cégeknek a termelékenysége,

az az EU átlagnak a 38%-a, tehát egy

átlag magyar kis mikrovállalat

kis vállalatoknál egy picit jobb a

helyzet, de mondjuk egy mikrovállalat az

az nagyjából egy picit jobban termel,

mint az EU átlag 13. És minél följebb

megyünk méretstruktúrában,

annál nagyobb a termelékenység. Tehát

magyarul a cég annál több

eredményt tud termelni, vagy annál

többet tud hozzátenni a közös

gazdasághoz. Tehát magyarul igazából

ahol kiugrási lehetőség van, az valóban

egyfajta olyan típusú méretgazdaságos

növekedés, ahol közepes és nagy

vállalatok tudnak kitörni, és nem pedig

az, hogy minél több pici vállalat

legyen.

Tehát az egyik ilyen kulcspont szerintem

annak a felismerése, hogyha a magyar

állam valahogy is támogatja a gazdaság

átalakulását, akkor ezt a közepes és

nagy cégek megerősítésén keresztül

kellsősorban tennie. Nem pedig azáltal,

hogy pici apró mikrocégeket,

mikrovállalatokat támogat mondjuk EU

forrásokkal.

>> Még egy utolsó dolgot hadd tegyek hozzá,

mert ez is nagyon fontos, hogy hogyan

támogatjuk a vállalatokat. Mi nagyjából

szerintem 1000 vállalatvezetővel

interjúztunk, és szó szerint kell venni

az ezret az elmúlt években a

kifejezetten a vállalati támogatásoknak

a kérdéskérőéről. És a kép az nagyjából

úgy nézett ki, hogy nem örülnek a

vállalat támogatások többségének,

miközben nem tudnak nélküle megélni,

hiszen a konkurencia biztos, hogy

igénybe fogja venni.

>> Mármint az se örül, aki kapja.

>> Igen, így van. De közben az a diskurzus,

hogy nem megfelelő időben, nem megfelelő

célokra kapják a vállalati

támogatásokat, és leginkább ezek olyan

beruházásokra mennek el, amiket amúgy is

terveztek volna, viszont jellemzően nem

termelékenységn növelő beruházásokra

mennek el. Tehát ugyanúgy, ahogy az FDI

politikában, az állami

vállalattámogatásban is lehet

sikerkritériumokat feltételül szapni,

például az ilyen típusú támogatások

kiosztásához. Mondok olyan példát, hogy

termelékenység, növekedés,

digitalizációs minimumnak a megszabása,

meghatározott időn belül a nemzetközi

piacra való kilépés, vagy hogyha nem

olyan nem olyan szektorról beszélünk,

akkor egy innovációnak a bejegyzése.

Tehát számos olyan eszköze van az

államnak, és ezt azért hangsúlyozom,

mert nagyon sok mozgásterünk lenne,

tehát ez egy pozitívet, amelyek révén a

termelékenységet igenis hosszú távon

lehetne növelni. És erre nagyon jó

nemzetközi példáink vannak, amik jól

ismertek. És hogyha most néhány javaslat

azért felsjled itt a a válaszaitokból,

hogyha mondjuk választani kéne, hogy mi

az a három terület, amin holnap el

lehetne kezdeni változtatni, akkor mik

lennének azok a területek, és milyen

milyen javaslatokat lehetne most azonnal

megvalósítani, ha lenne rá politikai

akarat?

>> Tudom, hogy most gazdaságról beszélünk

és nem oktatásról, de assassiszem

majdnem minden adásban a végén az

oktatásnál fogunk kikötni. Tehát, hogy a

magyar gazdaságnak az egyik rákfenéje az

oktatás. Tehát ahol el kéne kezdeni, és

akkor ez lesz az első mondjuk a

háromból, az mindenképpen a a

közoktatásnak a teljes reformja. Itt

nyilván majd a oktatásos adásban erről

sokat fogunk beszélni, hogy mit kellene

mit kellene tenni, de amíg nincsen jól

képzett munkaerő, és a jól képzettség

alatt néha tényleg az írni, olvasni

tudásnak és a szövegértésnek és a

alapmatematikai műveleteknek az

ismeretéről van szó. addig nem fogunk

tudni gazdaságilag ugrani. Az oktatás

hagy hozzak egy példát, hogy az Apple

cégnél 164000

ember dolgozik. Ez lényegében egy egy

magyar nagy város, legnagyobb városok

egyike, de semmképpen sem

összehasonlítható a teljes magyar

lakossággal. Ez a 164000 ember, ez

megtermeli a magyar GDP-nek a

kétszeresét.

Tehát magyarul lényegében, hogyha jól

képzett emberek jó munkastruktúrában,

nagyrészt egyébként állami támogatás

nélkül megfelelő célokon keresztül magas

hozzáadott értékű munkafázisokban

dolgoznak, akkor lényegében

hogy mondjam, a Debrecen munkaképes

lakossága meg tudná termelni a magyar

GDP kétszeresét. Nyilván ez egy, hogy

mondjam, egy bubarék vagy egy kísérlet,

vagy gondolatkísérlet arra, hogy mit

lehet tenni, de szerintem nagyon jól meg

nagyon plasztikusan mutatja be azt, hogy

egyébként egy jól képzett munkaerővel és

jól struktúrált gazdaságban milyen

gazdasági potenciálokat lehet

létrehozni.

A az oktatással kapcsolat csak annyit

zárójelve még hadd tegyek hozzá. Itt

elhangzott Orbán Krisztián szájából,

hogy az együttműködési kultúra az

milyen, vagy a kooperációs készség az

milyen feljéletlen Magyarországon, ami

borzasztóan igaz, hogyha csak a magyar

agráriumnak a versenyképességét néznénk

meg, akkor azt látjuk, hogy a

hátrányainak a az egyik főka a gazdák

közötti kooperációs kultúrának a a

hiánya mondjuk szemben Dániával, ahol

nagyon jó szövetkezeti modellek vannak.

De a lényeg az, hogy az oktatás az nem

csak információkat ad át, nem csak

készségeket tanulni tudást ad át, de

például szociális kompetenciákat is. És

a jó munkahelyi pozíciónak az egyik

kulcsa a diplomásoknál például, hogy

ezek a szociális kompetenciák és

kapcsolatrendszerek jönnek létre az

oktatás során. Tehát az oktatásban arra

is nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy

például az együttműködésnek a kulturális

mintája azok meg tudjanak jelenni.

Tehát, hogy ezt most csak azért

villantottam fel, hogy az oktatás az nem

csak arról szól, hogy tudásalapú

társadalom, hanem arról szól, hogy

milyen állampolgárokat nevelünk, akik

egymáshoz hogyan viszonyulnak. A

bizalmatlanságnak hatalmas tranzakciós

költségei vannak, hogy szépen magyarul

köznapi nyelven fogalmazzak. Ami a

konkrét gazdasági vagy gazdaságpolitikai

beavatkozásokat illeti, én is most hadd

lépek egyet hátra, tényleg nagyon fontos

az, hogy jó minőségű állam működjön

Magyarországon. Itt nem arról van szó,

hogy szeretjük-e az aktuális kormányt,

vagy nem szeretjük. Itt arról van szó,

hogy a nemzetközi rangsorokban a magyar

államnak a a az érdekérvényesítő vagy a

a szakpolitikákat megvalósító kapacitása

az az rosszul szerepel. Egyszerűen rossz

minőségű a bürokrácia nagyon sok

tényezője van az emberanyagtól kezdve az

információs kapacitet, mennyire

digitalizált satöbbi. De ezen

fejleszteni kell. Nagyon fontos az is,

hogy az állam mit csinál egy

gazdaságban. Ki váltja-e a piaci

mechanizmusokat? felemel szereplőket,

másokat lenyom, szektorális különadókat

szakki, satöbbi, vagy biztosít egy

stabil, hosszútávon kiszámítható

makrogazdasági környezetet. Én azért

emlegetem folyton a litvánokat, mert

kevesebbet beszélünk róluk, pedig az ő

kiugrásuknak az egyik kulcsa az pont az

volt, hogy befektető barát környezetet

teremtettek, és azért, hogy egy-egy

vállalatra rá rámutattak volna, olyan

szektorális szabályozásokat hoztak, és

olyan tágabb makrogazdasági környezetet

működtettek, ahol jó volt befektetni és

jó volt kísérletezni. Egy jól működő

állam az például ösztönzi a

kísérletezést. Nem tudom, hogy hallott-e

valaki a nézőink közül, mondjuk a

szingapúri homokozó modellről, az ugye

arról szól, hogy szabályozói

innovációkat úgy hoznak létre, hogy

védett közegben, valós környezetben

kipróbálnak új típusú termékeket,

mondjuk egy új utasbiztosítást, egy új

fintech vígvány, vívmányt, bármit. Az

állam véd a rendszerszintű rossz

következményektől, de megnézzi, hogy mi

történik akkor, hogyha ezt kipróbáljuk.

Ezt Magyarországon is felismertük, hogy

ez fontos. A Magyar Nemzeti Banknak van

egy hasonló homokozószerű programja, de

nagyon magyarosra sikerül, tehát nagyon

magas belépési költséggel, nagyon sok

adminisztrációval és nem is nagyon tud

róla senki. De mondjuk a szakpolitikai

innováció az egy olyan dolog, amiben

szintén lehetne előrelépni és lehetne

előrelépni egy olyan adórendszer

létrehozásában, amelyik a jó dolgokat

kevésbé adóztatja, mint a jelenlegi

adórendszer, és a rossz dolgokat meg

jobban adóztatja. Mondok egy példát. A

OECD országok közül Magyarországon még

mindig kiugróan 5-6%-kal magasabb. Ugye

attól függ, milyen adózót nézünk, a az

úgynevezett

adó adózási rés, tehát hogy mekkora

munkára rakódó terheknek a a mértéke.

Itt az OECD átlaghoz való közelítésnek

például lenne értelme. Ezzel szemben

jobban lehetne olyan tevékenységeket

adóztatni, mint mondjuk a széndioxid

kibocsátás, mint mondjuk az

egészségtelen életmódot kiszolgáló

termékeknek a forgalmazása. Olyan

dolgokat, amik egyébként rosszak. Ebben

is lenne egyébként mozgástér. A

szerintem ezzel kellene kezdeni mindent,

mert egy jó minőségű állam az jó

környezetet tud teremteni az ugródeszka

megcsolásához. És innentől kezdve a

második legfontosabb dolog szerintem

egészen egyszerűen a költségvetési

szerkezetünknek az átgondolása. Talán

van arról is egy elvránk, hogy a magyar

költségvetési szerkezet összevetve az

Európai Uniós versenytársakéval

rendkívüli mértékben torzult. Hogyha ezt

a bonyolult kérdést nagyon röviden

akarom összefoglalni, az állam

borzasztóan sokat költ önmagára, ezen

belül is működésére,

>> a saját működésére, de ezen belül is

brutálisan sokat költ például

adósságfinanszírozásra,

ami a magas felárak miatt van, ami a

rossz makrogazdasági környezet miatt

van. Tehát rosszul működöm és ezért

sokkal többet költök magamra, mert

finanszírozni kell ezt a ezt az

adósságványt. Itt

>> egyébként igen, az egész Európai Unióban

a legmagasabb, tehát erről is kevés szó

esik, hogy hogy jóval magasabbat bármely

más országnál az a GDP arányos költés,

amit Magyarország államadósságra költ,

meg meg saját magára. És arról sok szó

esik, hogy miért költ keveset

Magyarország mondjuk egészségügyre, de

tényleg azt látjuk, hogy lényegében az

összes sikeres ország Európában

alapvetően a humán erőforrásra költ. És

ha folyamatosan arról beszélünk, hogy az

a Magyarország legnagyobb problémája,

hogy a humán erőforrásba való befektetés

kevés, hogy igazából egyetlen egy

kitörési pont van, az mi magunk magyarok

vagyunk, mert hogy nem fogunk se olajat

találni, se gázt a nyímennyiségben, hogy

ebből megfelelő módon meggazdagodjunk.

akkor lényegében egyetlen egy mód van,

hogyha saját magunkra költünk, vagy az

állam rákölt. Ö és itt is lényegében

mindenütt azt látjuk, hogy ahelyett,

hogy ezekre költene az állam, valóban a

Gábor által említett saját magunkra

költés, mármint, hogy az állam magára

költésnek a struktúráját látjuk, meg

néhány olyan különböző

mondjam csoportra, aminek amib úgy

örülünk, tehát hogy mondjuk vallásra

vagy kultúrára egyébként meglepő módon

GDP arányosan sokat költ a magyar állam,

de ezek pont nem azok a területek,

amiből gazdasági növekedés lesz. Hogyan

csapódik le ez egyéni szinten? Tehát,

hogy hogy egy átlagos magyar az hogyan

fogja érezni mindezeket, hogyha ezeket

sikerülne beindítani, amiről most az

előbb szó volt? Tamás,

>> azem minden magyarnak lényegében a

rendszerváltás óta ez a bár bár bár csak

úgy élnénk, mint a szomszédban,

Ausztriában típusú gondolata van, tehát

talán ez a legplasztikusabban

megfogalmazható gondolat, hogy hogy

szeretnénk egy tiszta rendezett

környezetet,

valamifajta

jóléti biztonságot,

hogy el tudjunk menni évente egyszer

vagy kétszer nyaralni, hogy ne azon

kelljen egyébként aggódni a magyar

társadalomnak a kétharmadá ának, hogy ki

tud-e fizetni egy 100000 Ft-os váratlan

kiadást. Szóval, hogy szeret szeretne

minden magyar nyilván alapvetően egy

olyan típusú jólétet, mint ami

Ausztriában van.

Ez egy nehéz dió, mertogy Ausztria nem

csak, hogy egy gazdag ország, hanem a

világ egyik leggazdagabb országa. Tehát,

hogy amíg mi lépdestünk fölfele, addig

Ausztria nem ugyanennyit lépdesett

fölfele, hanem jóval többet. Ö tehát

Ausztria az egyik álom, ami egyre egyre

messzebb kerülhet hozzánk, hogyha

hasonló mértékben növekszik a a az

osztrák GDP. De hogy lényegében ez

tehát, hogy ez a ez a osztrák-svájci

állomnak a megvalósulása az csak attól

függ, hogy hogy mennyi pénzünk van.

Attól lesznek jobbak az utak, attól lesz

jobb az egészségügy, attól lesz jobb az

oktatás. Ez lényegében mindennek a az

alfája és omagája. Igen, és Ausztria

valószínűleg nem csak Magyarországnak

lehet jó példa. Tamás és Gábor nagyon

köszönjük, hogy itt voltatok. Hamarosan

találkozunk a Magyarország jövő időben

következő adásában. Nektek pedig nagyon

köszönjük a figyelmet. Hogyha

szeretnétek még hasonló tartalmakat

látni, akkor iratkozzatok fel a

csatornánkra, és ha tehetitek, akkor

támogassátok a Telexet. Ezzel a műsorral

legközelebb két hét múlva jelentkezünk.

Addig is sziasztok!

[Zene]