Esik az OTP – most kell venni?
339 segments
Sziasztok! A mostani videóban kicsit
európázni fogunk, meg Magyarországgal is
foglalkozunk, azon belül is a mostanában
lejtőre került OTP-t nézzük meg, hogy
akkor most olcsó vagy drága, vagy mi a
túró van vele. Kicsit hozzákapcsolódóan
franciázunk is egyet. Ezzel indulunk.
Ugye a repülő államkötvényamokról már
sokszor beszéltünk. Globális jelenség.
Amerika áll a középpontban, ahogy
azonban lenni szokott. Hogyha valami
gond van a világban, hát az Európát
jobban megütti. Az amerikai gazdaság
köszöni szépen. Jól van. A mesterséges
intelligencialáz még erősebb, mint az
emelkedő kockázatmentes állampapírhozam
negatív hatásai. És hát új csúcsokon van
az amerikai index. Igaz már lassan az
index felét valamilyen AI kötődésű cég
teszi ki. Ugye a dollár, a világpénz, az
amerikai államkötvénypiaca a
leglikvidebb a világon. Hát a
világpénzügyi rendszerének a motorja,
hogyha akarja valaki, ha nem. Ugye a
pénzügyi szereplők azt annyira nem
tudják elkerülni. ugye az amerikai
dollárt meg az amerikai kötvénypiacot,
hát nem úgy a franciákkal, akiket
szintén telibe kapott ugye a
fenntarthatatlan adósságpálya miatti
félelem, a franciák is rajta vannak a
legnagyobb adósságban fetrengő országok
során listáján, és hát a politikusok ott
se nagyon akarják rendbe tenni a
dolgokat. Már lőhen 60-ra vinné le a
nyugdíjkorhatárt, hát ami biztos, hogy
nem segít a dolgom. A francia
államkötvények az amerikait is lenyomták
itt én a hozamemelkedésbe. Az etalon
német államkötvényekhez képest meg rég
nem látott prémium alakult ki a
franciáknál. Sőt a nagy francia cégek
nagy része vagy 38%-a
L'Oreal Louis Wuton meg a többiek
olcsóbban tudnak felvenni hitelt, mint
maga a francia állam, vagyis szívesebben
adnak nekik pénzt, mint a francia
államnak. Az emelkedő hozamok mellett a
francia tőzsdén cég az nem nagyon van.
Így semmi nem tartotta meg az indexet.
nagyobbat is estek, mint az
össze-európai Stocks 600. És persze a
bankrészvényeket is ütötték, mert a
magasabb kamatok visszavetik a
hitelezést, és a kiszállók a bankból
dolog megütötte a mi OTP-nket is. Ezért
is esett az OTP árfolyama. A másik, ami
megrázta a befektetőket, és már fúra
rákanyarodunk az OTP-re, az orosz lány
lehetséges eladása. Hogyha én OTP elemző
lennék, hát megjegyzem a bankszektort,
hogy eléggé rühellem, cefett unalmasnak
látom őket. Ráadásul értékelni is
másképp kell ezeket a cégeket. Teljesen
eltérő működésük, mint egy normál
termelő vagy szolgáltató vállalatnak.
Itt például nincs értelme a cashfowt
nézni, mert az egész működés ugye a
banknak arról szól, hogy jön megy a
pénz. Szóval, hogyha én veterán OTP
elemző lennék, ami nem vagyok, akkor az
orosz operációt azt rég kihagytam volna
mindenféle kalkulációból a látható
kockázatok miatt. Bár az OTP
menedzsmentje, mint mindjárt látott,
fullba nyomta a gázpedált eddig
Oroszföldön. Eddig a növekedésben és nem
a leépítésben gondolkodtak. Ugye az OTP
azon kevés bank egyike, akik a 2022-es
ukrán invázió után is fenntartották az
oroszországi működést. A bank
részesedése az orosz piacon az
eszközállomány alapján minimális, 0,4%,
de az orosz lánybank profit
hozzájárulása így is magas. Az orosz
bank tavaly közel 200 milliárd Ftos
nyereséget ért el, ami több mint
ötszöröse annak, ahol 2021-ben jártak.
Az ügyfélbetétek állománya pedig ezen
időszak alatt hétszeresére növekedett.
Az OTP a háború kezdete óta különben
összesen 880 millió dollárnyi osztalékot
tudott hazahozni Oroszországból. Az
osztalék hazavitele az nem egy sima ügy
arrafelé jegybank engedélykkel hozzá.
Ezek az európai bankok maradtak
Oroszországban, akiket itt látsz. És
tudtommal az OTP-n kívül még az
unikredittek sikerült hazahoznia nekik
550 millió eurót. 2026-ra lényegében
Ryenizen és az OTP maradtak aktívak. Az
unikredit már a visszavonulásra készül.
A többi három meg lényegében leállította
az új ügyfélszerzést. A régebbi
ügyfeleket szolgálják ki. A mérlegfőszeg
alapján ez az EU bankok orosz lányainak
a sorrendje, a méret sorrendje. Szóval a
mi OTP-nk szuperaktív Oroszországban, és
kicsit privilegizált helyzetben is van,
vagy volt, ugyanis tudott pénzt
hazahozni. Tehát az elmúlt évtizéld oróz
barát politikájának a nyertése az OTP,
azt, hogy olyan Viktorunk, olyan gyakran
járt a türk tanácsba, meg vélhetően
segítette az üzbék ipotekabank
felvásárlását.
A mostani kormányváltás nélkül meg
vélhetően fel se merült volna komolyan
az És Luminor bank felvásárlása.
Amúgy Oroszországot elhagyni, hogyha te
bank vagy, akkor nem könnyű. Elnöki
engedélykel hozzá személyesen Putyintól.
Ráadásul a külföldi tulajdonosok a
bankjuk eszközeinek, az értékének az
5%-át realizálhatják. Ezért szinte
lehetetlen az oroszlánybank eladása,
gyors eladása, az biztosan lehetetlen.
Azonban, ahogy a világ változik
körülöttünk, hát úgy változik az OTP is,
keletről nyugat fele fordultak, és ugye
most nyáron bejelentették, hogy
felvásárolják az észlubinor bankot, ami
a balti országokban egész jó pozícióban
van, valamint arrafele jobban megy az
online bankolás az embereknek, kevesebb
a bankfiók, így az OTP egy kicsit
fejlettebb technológiai hozzáállást is
magára szedhet, ami mindenképpen
hasznos. De a lényeg, hogy az OTP az
orosz bankját nem hagyta árválkodni az
elmúlt öt évben. Megnyomták a gázpedált
rendesen, és a betétállomány,
ügyfélkihelyezések,
árbevétel, eredmény, minden szépen nőtt.
Most lehet azon filozófálni, hogy
etikus-e háború után még jobban
rákapcsolni az agresszor országába, vagy
háború közben? Vélhetően nem az. Tehát a
menedzsmentnek nem az a dolga, hogy
ilyen értelmiségi vitákat folytasson,
hanem a részvényesi értéket kell
növelni. Hát végül is ezt tették. Ugye a
magyar belpolitikávhoz is úgy voltak,
hogy amikor Kelet felé fújt a szél,
akkor arra mentek, amikor megfordult a
szélirány, akkor meg Európa lett a
célirány. Hát cserébe a bankadó nagy
részét ők köhökték ki, de ezek az észtek
lettek litvánok, már csak ugye a
közvetlen szomszédság meg a Mienkénél
erősebb történelmi emlékezetük miatt is.
Hát érzékenyebbek erre az orosz
románcra. És a felügyeleti engedély
megadásánál, hát ez lesz a legfontosabb
vizsgálati szempont. Az pénzügyminiszter
pedig erkölcsileg szégyenteljesnek
nevezte az OTP oroszországi jelenlétét.
Magyarul, ha az OTP akarja a Luminort,
akkor el kéne kezdeni leépíteni az orosz
lányt sürgősen, eladni, kiszállni a
biznisből, ugye egyelőre nem tudnak. Ez
előbb beszéltük és talán ez a erőteljes
leépítés is elég lesz az észteknek.
Tecember így gondolkozik az OTP-a
megoldáson. Nyilván a kiszállás
veszteséget okozhat, meg a profit egy
része is oda lesz. Ha minden jól megy,
akkor helyére bejön a Luminor, aminek a
vételárát 1,9 milliárd euróra taksálja a
piac. És a méretét tekintve a Luminor
káb kétszerese az oroszországi OTP-nek,
de utóbbi mármint az oroszok, azok az
orosz divízió az több pénzt termel. Ha
összejön a Luminor deal, az OTP
lényegében betipeg az eurozónába, a
működésének a fele már eurozónán belül
lesz. Csányi kifejezetten ügyesek
ezekben a felvásárlásokban. az új
szerzemények működését feljavítják,
aztán beintegrálják őket a csoportba, a
megtermelt cashből pedig újabb és újabb
célpontokat vásárolnak fel, és ez eddig
nagyon jól működött. Ugye ez a más cég
felvásárlása, beintegrálás, a
pontosabban inkább a beintegrálás nem
szokott ilyen könnyen menni. Az OTP jó
benne. Hogyha megnézzük az MKB Bank
weboldalát, ugye amit így három bankból
gyúrtak össze hosszú évekkel ezelőtt,
hát az online bejelentkezés szerint ez
az integráció eléggé zötyög, máshol lép
be a korábbi takarékos meg MKB bankos
ügyfél. No de nézzük ezek után mennyi az
annyi, mit mutatnak az OTP számai. A
miót épénk egy jó bank, klasszik tőke
megfelelési mutatói, hitelezési rátája,
kockázatos hitelek arány, mint pipa,
tőkeerős, jól működő szervezet, bát
végül is egy négy éve repülő árfolyam
esetén ez az alap, amit ugye elvárnánk.
A befektetők masszáját különben soha ne
nézzük idiótának, mert az esetek
többségében pontra fordítottja az igaz.
Ugye hosszútávú emelkedő trendben lévő
cégeknél általában nő a profit és az
árbevétel. Ez itt is így van. Ha
megnézzük az OTP főárazási mutatóit,
akkor bizony önmagához képest hát nem
olyan olcsó, hogy az elmúlt 10 év felső
régiójában vagyunk. Ennek ellenére,
hogyha a konkurenciához mérjük és a
klasszik értégetysségi mutatókat nézzük,
akkor az OTP bizony az olcsóbbak között
van. Hát most már egy kicsit meg is
lehetünk zavarodva, de ez az OTP ugye
egy bank, amit kicsit másképpen nézünk.
könyvszerinti értékhez mérjük az árat.
Sokszor aminek az az oka, hogy ez a bank
ez egy olyan vállalat, aminek a
mérlegében hitelek, kötvények,
állampapírok meg pénz van, és ezeket
valós értéken kell kimutatni a
könyvelésbe. Így a könyvszerinti érték
az így jól tükrözi a bank eszközeinek a
nettó értékét. Szóval ez alapján az OTP,
amit az oroszlány tiszteletére piros
vonallal jelöltem, a középmezőnyben
helyezkedik el az árazás alapján, hogyha
könyv szerinti értéket mérjük az
árfolyamhoz. Tehát nyilván nem elemzés
az elemzés, ha nem csavarunk rajta
egyet, vagy kettőt, vagy még többet, és
ha egyszerre nézzük, hogy a tőkén
mekkora megtérülést hoz az OTP, és
mennyire magas az árazása, akkor Isten
igazából árában van. A vonalunkat ugye
néhány magasabbra értékelt régiósbank
húzza fel. De beszéltük, hogy
konzervatívak leszünk orosz operációval
nem számunk, ha az orosz működést
levonjuk, ami a teljes árbevétel 18 és a
könyvszerinti érték 10%-át adja, akkor
kicsit romlik az OTP helyzete az ábrán,
de nem drámaian. Ha a kivonulás miatt le
kéne írni az oroszokba fektetett tőkét,
akkor az részvényenként káb 2100 Ft-ot
jelentene. Szóval nem azért szakadt be
az árfolyam a héten. Ugye egyrészről hát
piszkosul sokat mentünk fölfele, négy év
alatt 40000 Ft-ot, és hát normál
korrekcióidő alatt nem volt. Ha a Trump
vám nézzük, akkor is illett volna a
36000 Ft környékére visszaesni, de még
az se jött össze. Ugye a magyar kis
befektetői reflex, hogyha beesik az OTP,
akkor venni kell. Hát ez eddig ugye a
2008 és 2018 közötti 10 évet leszámítva
jól működött. Hát ugye alapvetően azért,
mert egy jó cégről beszélünk, meg a
magyar tőzsde lényegében egy OTP tőzsde.
A forgalomnak akár a 70%-át is ez adja.
És hogyha valaki Magyarországot veszi
meg, akkor jobb híán az OTP-t veszi, ami
a 2008 és 2018 közötti 10 évet illeti.
Hát ez is jól mutatja, hogy a
tőzsdeválság az nem árfolyam, hanem idő
kérdése. Nem mindegy, hogy 10 év alatt
vagy fél év alatt gyógyul be valami.
Mondjuk így a nemzetközi piacokon sokkal
gyorsabb volt ez a talpraállása. De mi
van most? Drága vagy olcsó az OTP? Ezt
még nem beszéltük meg. Osztottam,
szoroztam, gyököt fontam, Excelt nem
mutatok, mert attól visszaesik egyből a
nézettség. számoltam az oroszokkal, meg
anélkül is ugye a luminoros szép jövővel
nem számoltam. A jó dolgok, ha jönnek,
azok mint extra jöjjenek, ugye főleg,
hogy még ezek nem történtek meg, meg még
nem is 100%, hogy összejön a dolog. Az
extraadó kivezetésével sem számoltam,
mert ez idővel megtörténik. Remélhetőleg
most piacbarát kormányunk van. Ugye ez
egy olyan 130 milliárd Ftot idén is
jelent az OTP számára. Hogyha valaki
részvényt vizsgál, mindig célszerű
konzervatívan hozzáállni. Így növelheted
ugye a pozitív meglepetések és
csökkentheted a negatív meglepetések
számát. Szóval háromféle metódussal
számolva ez lett az orosz és az orosz
operáció nélküli öt éves célár és az öt
éves átlagos hozamokat is láthatod
mellette. Amennyiben 4300 Ft-on a
pénteki záróáron október 9-i áron
megveszed. Hogy leegyszerűsítsem a
dolgot. A három módszert átlagoltam, és
a legkonzervatívabb módon számolva
osztalékkal együtt kijött 8,2%-os
átlagos öt éves hozam és 52000 Ft-os öt
éves célár, mármint öt év múlva 52000 Ft
a célárunk. Ez szerintem tényleg egy
konzervatív módon lett számolva. Ugye
ennyi fért a mostani videóban. Nem egy
mesterséges intelligenciával
felturbózott Nvidia, ami jó tépénk, de
legalább egy magyar tőzsdei sikersztori,
túl sok azért nincsen belőle. A
bankoknak az AI különben nagy lehetőség.
Rengeteg adat alatt van náluk az
ügyfelekről. Ezt okosan használják.
Szinte AI céggé tudnak alakulni majd a
jövőben. De isten igazából én annlag
drukkolok, hogy egy feltörekvő Neobank
majd a fenekükbe rúgjon végre. Az elmúlt
évtizedben ugye a lobbierejükre is
támaszkodva a bankok ezeket a
támadásokat sikerrel hárították.
Legutóbb a kriptoszabályozás csúszott el
az USA szenátusában, amin az amerikai
nagybankok vezérei sokat dolgoztak.
Szóval van egy jó részvényünk kicsit
felreárfolyam alatt. Ha nem túl jól
alakulnak a dolgok, akkor is vélhetően
lenyomja a fixot, magyar állampapírt. Ha
meg jól alakulnak a dolgok, akkor még
így extra hozamod is lehet. Na, ennyi
félt a mostani videóban. Köszönöm szépen
a figyelmet. Sziasztok!
Ask follow-up questions or revisit key timestamps.
A videó az OTP Bank aktuális helyzetét elemzi a változó nemzetközi és hazai gazdasági környezetben. Kitért a francia államkötvények problémáira és a bankrészvényekre gyakorolt hatásaira, majd részletesen foglalkozott az OTP oroszországi operációjával, annak kockázataival és a hazahozott osztalékok jelentőségével. Szó esett a tervezett Luminor bank felvásárlásáról, mint a nyugati irányváltás kulcslépéséről, valamint az OTP pénzügyi mutatóinak értékeléséről, amely alapján a részvény hosszú távon konzervatív becslések mellett is hozamot ígér.
Videos recently processed by our community