Amikor egy újságíró megkapja a a

mikrofont, neki, ott le kell győznie az

adott minisztert, vagy vagy

kormányinfót, vagy be kell mutatnia azt

a nyilvánosságban,

hogy hogy ez a kormány tag, ez itt

inkompetens, hazudik, nevetséges, nem

tudom, satöbbi. és hogy hogy igazából

állandóan ezeket ennek a felmutatását

várják el szerintem nagyon sokan ezektől

a kormányinfóktól már a már az

újságíróktól.

>> Ez a 3harmad napirend után a 24 extra

műsora, ahol a ti kérdéseitekre

válaszolunk.

>> Nagy Gergely Miklós Pető Péter van, mint

Nagy József a napirend után van. Első

kérdésünk Péteré.

Hosszas megfigyelés alapján azt a

következtetést rtam le, hogy alapvetően

a sajtó belemegy abba az utcába, hogy

elfogadja, amit a kormány infót, amit a

kormány infón kap. Ritka az éles

visszakérdezése az arcpirító semmit

mondásokra, városkodásokra.

Nagyon ritkán láttam például Kernner

Zsolttól, miért asszisztál ehhez a

magyar sajtó? Ez itt kérdés volt. Van-e

értelme egyáltalán főleg úgy, hogy

Gulyás Gergely a nem tudom és ha meg

kell kérdeznem, csimborasszolja.

Kiegészítem a kérdést rögtön, hogy nem

csak Kern Zsolttól láthattunk il, hanem

Nagy Gergely Miklóstól is a a

kormányinfókon és Miklós kezdheti is a

választ. Szóval ez egy örökzöld téma és

ugye különböző újságírói attitütüdök

vannak a a kormányinfón,

és és az az igazság, ugye van olyan van

olyan újságíró,

aki nem tudom, próbál bizonyos

információkat megtudni, hogy éppen a

kormány nem tudom mit tesz, vagy miért

tesz, és

ezért tulajdonképpen

részletekbe

menő

apróságokra kérdez rá, ami szerintem egy

teljesen adekvát módszer, hogyha ha

annak a szerkesztőségnek meg annak az

újságírődnak az attitűdjéből vagy a

hitvallásából következik, tehát

megpróbálja kideríteni a a valóságot

vagy a a az igazi információkat

Magyarországon, és ott egy pici lépés ez

közelebb kerül, akkor abban én nem nem

látok semmilyen problémát. A a a másik

meg az, hogy hogy igen, viszont ha

eggyel picit hátrébb lépünk,

akkor az is van, hogy ezek a

kormányinfók egy ezeknek a

kormányinfóknak szerintem már a a

színházjellegük

a vagy a performatív jellegük az az

sokkal nagyobb, mint korábban, vagy

korábban valaha. A mit értek ezalatt?

hogy igen, hogy itt ilyen, hogy sokan

úgy nézik ezt a kormányinfót, és és

nyilván a keretezések sem vétlenek ebben

ebben a tendenciában, hogy

tulajdonképpen amikor egy újságíró

megkapja a a mikrofont, neki, ott le

kell győznie az adott minisztert, vagy

vagy kormányinfót, vagy be kell mutatnia

azt a nyilvánosságban,

hogy hogy ez a ez a

kormánytag

Ez itt inkompetens, hazudik, nevetséges,

nem tudom, satöbbi. És hogy hogy

igazából állandóan ezeket ennek a

felmutatását várják el szerintem nagyon

sokan ezektől a kormányinfóktól, már a

már az újságíroktól,

ami ami

nem véletlen, hogy így van. Még egyszer

mondom, én ezt mondjuk meg tudom érteni,

de ugyanakkor csak interjük nincsenek,

>> csak Igen. Tehát nagyon sok mindent

lehetne mondani, hogy ez ez miért miért

alakult ki így. Csak azt is mondom, hogy

hogy az is egy valid hozzáállás, hogyha

valaki nem ezt az irányt csinálja. A

másik pedig az, hogy ugye itt a kérdező

hiányol bizonyos éles

visszakérdezéseket.

Biztos ebben is igaza lehet, hogy nem

nem

kérdeznek úgy vissza, vagy nem nem úgy

reagálnak, ahogy nem tudom, ő azt

elvárja, vagy lehetne jobban is. Biztos

lehetne jobban reagálni, csak akkor az

is van, hogy valójában egy

mellébeszélés, egy miniszteri

mellébeszélésnél

erősebb nincsen. Tehát, hogy az az

leleplezi saját magát. Tehát amit Gulyás

Gergely ezen a múlt héten a múlt heti

kormányinfóba

csütörtökön előadott a szőlőgy

szőlőutcai ügy kapcsán szerintem annál

leleplezőbb és bornértabb

nem tudom jelenet sort nem nagyon lehet

elképzelni. Nem tudom megvizsgáltuk, de

szóval a a mellébeszélés ne ne továbbja

volt, és azt azt nem nem tudom, hogy azt

meddig lehet fokozni. Szóval

összességében ezt ezt ezt ezt mondom,

hogy hogy sokféle attitűd lehet a az

újságíróktál. Nem, nem kellene, ha ha

valamit mondhatok, vagy valami üzenetem

lehet a a a szép emlékű kormányinfókkal

kapcsolatban,

hogy hogy nem kellene azt mindenkitől

szerintem elvárni, hogy egyfajta

ellenzéki politikus szerepbe tűnjön fel

a amikor ott Gulyás Gergelyt meg kell

hazuttolni, le kell buktatni.

Mert részben szerintem ezt a a nevezett

miniszter meg a a kormányszóvivő asszony

azt tulajdonképpen kormányinfóról

kormányinfóra elvégzi saját maga is. Meg

hogy meg hogy igen ez a ez a ez az

aktivista újságírás irány azért az

nagyon veszélyes tud lenni. És akkor

most meg is állok és átadom a szót a a

főszerkesztőnek, mert ő szerintem így

nem fogja tudni folytatni. hasonlókat

tudnék megfogalmazni annyival, akkor

elkezdem még messzebbről, hogy de a

Gergő is utalt rá, hogy bármilyen

messziről el lehet kezdeni, ugye, mert

itt azért 15 éve, 16, 15, 15, mindegy,

másfél évtizede

alakul ez a rendszer, amelyről egyet

biztosan tudunk, hogy semmiképpen nem

egy versengő plurális demokrácia képét

szeretné magáról mutatni. Azt ők maguk

is állítják, hogy semmiképpen nem

liberális demokrácia. Már most minden

ilyen viselkedési kódex ki volt alakítva

egy nagyjából konszenzusos demokratikus

nyilvánosság működtetésére. Innentől

nincsenek egységes válaszok arra, hogy

mit kell csinálni, hogyan kell csinálni.

Ugye attól is függ, hogyan ítéljük meg a

rendszert. Valószínűleg itt hárman ülünk

az asztalon, lehet, hogy mind a hárman

másként ítéljük meg. Ha valaki

diktatúrának ítéli meg, ilyenek

egyébként nem nagyon vannak

Magyarországon.

például indulnak pártok választásokon,

tehát tudjuk, hogy nincsenek, akkor

egyszerű a helyzet, mert abban a

pillanatban kvázi mindenki azon van,

hogy a diktatúrát eltörölje és

fölszabadítsa a hazáját. Ugye ezt nem

látjuk Magyarországon. Magyarországon

nem diktatúrában élünk. Ezt minden egyes

választásra induló párt megerősíti.

Éppen ezért az újságíróknak is

fölösleges lenne más véleményen lenniük.

Innentől viszont, ha ez egy autokratikus

rendszer, nagyon széles a skála, hogy ki

mennyire, hogyan ítéli meg, ebből

következően nagyon eltérő válaszok is

születhetnek, és nagyon eltérő újsági

magatartások is születhetnek, ahogy a

Gergő egyébként végigsorolta. Tehát az

aktivistától elindulva nagyon hosszú

úton lehet menni. És az ilyen típusú

kérdések, és valóban, ahogy Gergő

mondta, a nézői, olvasói, elvárások egy

része valójában politikai cél. Tehát nem

újságírói média logikán nyugszik, aminek

a végén olvasó van, hanem politikai

logikán nyugszik, aminek a végén szavazó

van, mert ugye arra szolgál ez a

felvetés, hogy hogyan lehetne elérni,

hogy Gulyás Gergely

vagy a többi szereplő valamilyen módon

lelepleződjön,

kiábránduljanak belőle, világossá

tegyék, hogy nem tudom, hazudik, valóban

nem mond igazat satöbbi.

Hogy az újságói funkciók innen nagyon

távol is eshetnek. mondom, ez egy létező

magatartás, hogy valaki ezzel a

szándékkal megy oda. Az egy magatartás,

és vannak többféle magatartások. És

éppen ezért ugye az ilyen típusú viták

viszont mindig azról szólnak, hogy

megmondják, hogy mit kéne csinálni az

újságírónak. Egyfajta ilyen esztétikai

vitává válik. És én eléggé azon az

állásponton vagyok, amire a Gergő is

utalt szerintem, hogy hogy

hogy azért sokféle van, ezért érdemes

sokféle magatartást elfogadni, mert és

ebből leginkább én azt gondolom, hogy

valójában az újságírók, amikor újságírók

lettek, akkor nem azért lettek

újságírók, mert elhatározták, hogy ők

kormányt buktatnak, vagy ellenzéket

buktatnak, vagy nem tudom én mit

buktatnak. Ugyanis ez egy politikai cél.

Az lehet, hogy az újságcikkei

következményeként

a politikusok harcában végül valaki

elbukik, vagy olyan botrány kerekedik,

aminek áldzata lesz, de a célja az

igazság feltárása, és ebből következhet

politikai következmény. Tehát éppen

ezért én azért azt szoktam mondani az

újságírásra, hogy mindegyik magatartás

helyes, ami morálisan jó célt szolgál,

és tisztességes szándék vezérli. Tehát

ha valaki teljesen tisztességes

szándékkal dolgozik és más formában

kérdez, vagy visszakérdez, a másik nem

kérdez, akkor szerintem az egy jó dolog,

mert akkor van egy újságírő

meggyőződése, amely amely arra irányul,

hogy az igazsághoz közelebb kerüljön a

valóságat, föltárja és mindezt

olvasókhoz eljuttassa. És hogy ezt a

szándékát milyen eszközökkel

érvényesíti. Ha az eredeti szándéka

tisztességes, morálisan helyes, akkor én

azt gondolom, hogy a én biztosan

eltekintek a elemzésétől annak, hogy

melyik az újságírónak, melyik

újságírónak hogyan kéne viselkedni és

mit kéne

mit kéne tennie. Attól persze a kérdés

alapja az, hogy ez mennyiben tekinthető

a demokratikus nyilvánosság

kialakításában érdekeltek számára

hasznosnak, hogy ott vannak, hogy

mennyiben lett színház, ahogy ez

kialakult, hogy mennyiben lettek benne

olyan szerepek, amik már valójában nem

szolgálják az újságírást, vagy egyébként

korlátozottan, azem egy érvényes vita,

csak ebbel szerintem én a saját

álláspontunkat szeretem csak mondani, és

nem a többieknek a kritikáját elvégezni.

Csak kiegészítésképpen én a az aktivista

indulatot indokoltnak érzem. Ugye ha

csak arra a 15 és fél évre tekintünk

vissza,

amióta kétharmad van, és csak a

parlamenti újságírói munkát nézzük. Én

régen most már sok éve nem járok be a

parlamentbe, de előtte hosszú éveken

keresztül minden második héten ott

voltam az interpelláció, vagy majd nem

minden második héten ott voltam az

interpellációs héten, mert érdekes volt,

ami ott történt. Az elején még a az

ülésteremnek a páholyába bemehettünk, a

szakértői páholyókba, és onnan

nézhettük, hogy mi történik. És akkor

indult meg ez a Kövér Lászlói

szigorítás, vagy a Kövér László nevéhez

köthető, házenőkhöz köthető szigorítás.

Először onnan a páholyból lettünk kitva,

utána a folyosóról lettünk kiszorítva,

és a végenek az egész folyamatnak az,

hogy ha te bemész parlamenti

tudósítóként,

és már hogy három-négy éve ez van,

szerintem lehet, hogy már több is, akkor

te fölmehetsz, bemehetsz az épületbe,

fölmehetsz a liften, de arra a részre

nem is teheted be a lábad, ahol

egyébként közlekednek a parlamenti

képviselők, és mennek be az ülésterembe.

Tehát nem is látod őket. Fölmentél a

lifttel, jobbra fordulsz, mész 10 mt,

ott van egy sajtószoba, ahova beülhetsz,

van nyolc pad meg egy tév, és azt a

tévén azt nézheted, amit egyébként

otthonról vagy bárhonnan megnézhetnéd.

Ennek az égvilágon semmi értelme

nincsen. Ugyanez tapasztalható

az interjúkban is. Ugye a közeleti sajtó

arról szól, hogy a politikusok ne csak

egymás között, hanem a mi szélesebb

platformon is megvitassák a mi közös

ügyeinket, hiszen mi közösen a közös

pénzünkből küldtünk be őket demokratikus

folyamat révén a parlamentbe, hogy

képviselik a a megoldják a mi közös

ügyeinket, meg újra osszák a a mi

pénzünket. Ennek volna egy eszköze, hogy

erről beszélgessünk, az interjú, amikor

az újságíró nem azért megy, hogy

jobb esetben, hogy megszívassa a

politikus, nem azért megy, hogy hogy

segítse vagy vagy ellene legyen, hanem

hogy az, ahogy Péter mondta, az

igazságot kiderítse. Az igazság

kiderítésének a módja

és az erről való, az igazságról való

tájékoztatásnak a módja az interjú, ahol

te indokolt kérdéseket teszel föl, és ő

is elmondhatja, mit gondol.

Te meg utána visszakérdezhetsz. Ugye a

kormányinfo az pont attól

interjúnak tűnik, de hát nem az, mert

egy csomószor ugye egy kérdésed van,

vagy kettő kérdésed van, amikor már

akár harmadik vagy ötödik kérdéssel

odaérnél a lényeghez és megfognád abban

a helyzetben a politikust, akkor már nem

a tiéd a szó, mert akkor azt megötessék

adjuk tovább a magyar nemzetnek. Tehát

egyfelől

értelmetlen egy ilyen kormányinfó,

másfelől pedig vagy tud az lenni,

másfelől pedig teljesen megértem azokat,

akik egy kérdéssel akarják elintézni

azt, amit egyébként egy komplett

interjúban kéne. Hát nekem a folyosón

nem tudom 10 évvel ezelőtt szinte

bármelyik fideszes megállt. Legfeljebb

azt mondák, hogy ez most háttér volt. De

azt mondtam Német Szilárnak, hogy jó

napot kívánok, vagy szervusz. És akkor

hadd kérdezzelek 10 percből, akkor

mondta, gyere, ülj le. és német

szilárda, kéthaddal kormányzó Fidesznek

az akkor éppen nem tudom rezsibiztosa

vagy alelnöke vagy nem tudom milyen

volt, akkor

beszélgetett velem, átküldtem és akkor

egy szót írt át a szövegben. Ehhez

képest jutottunk el oda, hogy már

azokkal sem tudok szóba szóba elegyedni,

akikkel egyébként korábban, hát nem

tudom, ilyen haveri viszony volt még a

kezdő újságíró koromból, és neki még

kezdő fideszes korából, mert már nem

tudom öt-h nyolc éve is már ott

tartottak, hogy nem mernek velem

szóbálni, mert hogyha szóbálnak akkor

abban a pillanatban. Tök érdekes volt

egyébként az is, ahogy az egész folyamat

elindult, amikor emlékeztek ittá Jóhajni

nevű magyar hírlapos újságíró, aki

rengeteg olyan cikket pakolt ki, amiben

háttérbeszélgetett fideszesekkel is a

parlamentben, és elkezdték őket

figyelni, és aztán utána már sóták

vissza a fideszes ismerősök, hogy ne

haragudj, de nem álltunk meg beszélgetni

veled, mert abban a pillanatban

szőnyekszre vagyunk állítva. De talán

neked az egyik legendás interjúd is van,

ami ilyen ilyen poolyoson született a

vakcomandró balog, azt mindenképpen ezt

jegyezzük meg. Az egy

>> csodálatos csodálatos szöveg lett a

>> és az az pont talán pont ilyen

körülmények között született oda ott

bent vagy?

>> Ja igen, igen, igen. De az folyosón volt

pontosan. Igen. Olyan beszélgetés.