Dolomitok 3//Rodenegg kastély
170 segments
Benne vagyok.
>> Igen, teljesen.
>> A vádlátog
a
>> Mi a szar ennek a neve?
>> Básya. Ó, utálom ezeket.
>> Jó lesz így?
>> Hogy is mondjam?
Eldöntöttük,
hogy indulhatunk a következő
állomásunkra, de közben
útközben megláttuk ezt a kis falut, és
mindenképpen szerettünk volna jönni
benézni egy kicsit. Bár ez abszolút
nincs benne a turistás helyek listájába.
Én nem is hallottam róla, amikor
olvasgattam, hogy mit érdemes megnézni,
de azért reméljük, hogy nagyon szép
lesz, ugye, Dodó? A vanyáz.
>> Nagyszerű. Jó kis piros az arcod még
mindig.
>> Ó, meg úgy fáj itt, érted? Azt még azt
hittem, hogy nem is értem le.
>> Az dehogy nem.
>> Én még nagyon kényelmesbe nyomtam ezt az
utat, és én még pizsamában vagyok,
úgyhogy felöltözzök én is, meg a dodók
is, és mehetünk megnézni a várat. De
tudjátok, olyan jó így utazni, ugye
ilyen kényelmesbbe ez a legjobb. Imádom.
>> Nekem nincs pizuám, de most már az
utazás miatt veszek egyet. Helyes. Egy
kis pullóver kell ránk, de gyönyörű idő
van. Nagyon szép a kilát.
>> Milyen piros a fejünk, mint a rá
>> nagyon piros a fejünk. Igen.
>> Ó, meg itt. Á, de leégtünk, tesó.
>> Ez a tegnapi eredmény.
>> Szeptember 21-én, mi?
>> Ott van egy gyönyörű hotel a terasszal,
és mögöttünk pedig gyönyörű hegyek. Hát
mögött pedig ott valahol a vár.
Andris nagyon hegymászós hangulatában
van, mert már felmászott itt is a
hegyre.
Ez itt Rodeneg vára, a 12. században
épült, és még ma is büszkén magasodik a
környék felett. A vastag falak és a
hatalmas bástyák azt mutatják, hogy a
középkorban pontos védelmi szerepet
látott el, és még ma is a környék egyik
legnagyobb büszkesége.
A vár látogatható, a leghíresebb, a 13.
századi freskó gyűjtemény, ami egy
lovagnak az életét ábrázolja, és ez az
egyik világ legrégebbi világi freskója.
Ha feljöttök ide a dombra, ahol most
állok, itt a vár mellett, akkor csodás
kilátás van a környéken mindenhol.
Érdemes megnézni.
All right. Even bright lights got a dark
side. Even good love feels like drugs.
Even good times get you high. Little b l
but it's all right. Even bright lights
got a dark side. Pleasure is pain and
the pain is pleasure grass w go with no
we keep flipping for
vezetett túra van. 11:30-kor, 23:30-kor
indul, legalábbis most ebben az
időszakban. A túra viszont csak németül
zajlik, ugyanis ez a német, vagyis az
osztrák birodalom része volt, és azért
itt általában mindenki németül beszél.
Bár
the flose
there
jövünk enni meg azt értettem hogy ké Na
ez eszméletlenül jó ez a kerti rész.
Gyönyörű,
hogy elvannak itt mi?
Le ne essél, Dodó! De gyönyörű a kert.
Nagyon szép.
Jól rendbe van tartva. Különböző szintek
vannak. Lehet jönni, menni, sétálni.
Átmegyek a hídon.
Gyönyörű a kilátás minden irányba.
Ó, azt mondta a kedves túravezető, hogy
időnként azért itt szoktak lenni a
tulajdonosok, sőt a barátaikkal eljönnek
ide, mert nem itt élnek
életvitelszerűen.
Úgyhogy nekik nincs tudomásuk róla, de
időnként észre lehet venni, hogy az
ablakban látni lehet arcokat, akik
nézelődnek. Sose lehet tudni, lehet pont
most van itt a tulajdonos.
Like a bird on a tree.
I'm just sitting here.
I got time.
Emögött az ajtó mögött ott van a csoda,
a 13. századi freskó, ami a germán
földön a legrégebbi feskó, illetve úgy
tudom, hogy az egyik legrégebbi világi
az egész világon. Ezt nem lehet nem
lehet felvételt készíteni, úgyhogy
szerintem nagyon szuper, hogy megőrzik
az örökkévalóságnak.
Egy olyan 3x4 nmes szoba, és ez volt
régen az étkező, és körben az egész
körbe van festve freskóval. Ennek a
lovagnak az életét mutatja be az
elejétől a végéig.
>> Vége a túránknak. Jövünk vissza Boxihoz.
Amint látjátok,
egy picit már szemerkül az eső, úgyhogy
nagy sétálás nem lesz
itt a kis faluban, de majd boxiból
felveszem. Mit szólsz?
You and me
to be
in the great outdors
forever free.
for
people are strange when you are strange
Tesó, nagyon meg égve.
Nagyon megégtem tegnap, viszont ma
folyamatosan esik az eső, úgyhogy most
így délután nem tudunk mit csinálni.
Ezért készítettem egy kis makaronit itt
bent a lakóautób.
A ami miatt gyorsan elkészült, hogy
hamar fel tudtam főzni a vizet, ugyanis
felmelegítettem az okosaksiba. Szerintem
ez a leggyorsabb módja és a legolcsóbb
is, hiszen az áram ingyen van. Aztán
pedig húskonzervet használtam. Ahhoz
szoktam rakni, hogy egy kicsit finomabb
legyen. Szárított paradicsomot. Most
pedig ebből a gyönyörű bazsalikomból
hozzávágtam néhányat, és így hamar kész
is lett a makaróni. Nincs más hátra,
mint az, hogy megegyük. És aztán, hogy
hogyan telik a délután további része,
azt nem tudom.
>> Hanyad dőlünk. Jól lakottam.
>> Az biztos, hogy mehet egy kis sajt a
makarónira.
>> Sajti, pajti, majti.
>> Az a jó a lakóautózásban, hogyha esik az
eső, akkor mehetsz tovább. Úgyhogy mi is
még várunk egy napot, egy fél napot a
holnapi délelőtt megpróbáljuk megnézni
ezt az ikonikus pontot, amit mind a
ketten nagyon szeretnénk látni, de
hogyha esni fog az eső, akkor nincs más
hátra, mint előre, és indulunk tovább.
Addig is megesztük ezt a finomságot,
pihenünk egyet, és holnap újra
próbálkozunk.
Szerinted jó lett?
Az elmúlt nyolc évben még minden jó
lett, amit csinál. Hát most lehet ez
pont kivételes és nem finom.
>> Hm.
>> Nagyon finom.
>> Nagyon gáz az idő. Ohó. De nem
panaszkodunk, mert hat napja vagyunk
úton, és most esett először az eső.
Úgyhogy
eddig nagyon nagy szerencsénk volt.
Ask follow-up questions or revisit key timestamps.
A videóban az utazók meglátogatják a 12. századi Rodeneg várat, megcsodálják a híres, 13. századi világi freskókat, és élvezik a környező táj szépségét. Az utazás során szembesülnek az időjárás viszontagságaival, így a vár felfedezése után a lakóautóban főznek egy gyors ebédet, miközben várják az eső elvonulását, hogy tovább indulhassanak.
Videos recently processed by our community